Börtönlelkészeket és börtönmissziót végző önkénteseket tüntetett ki Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a Magyar Testvéri Börtöntársaság (MTB) és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének (BMSZ) közös konferenciáján.

A börtönlelkészeknek adható Bonhoeffer-díjat Koroknai András református lelkész, a Szegedi Fegyház és Börtön, valamint a Nagyfai Büntetés-végrehajtási Intézet idén nyugdíjba vonuló börtönlelkésze és Lippai Csaba görögkatolikus pap, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkésze kapta meg.

A börtönmissziós szolgálatot végző önkéntesek számára alapított Colson-díjat Katona Csilla, a Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány elnökségi tagja, Szabó József, a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió elnöke és Magyari Márton, a MTB ügyvezető igazgatója vehette át.

Soltész Miklós köszöntőjében kiemelte: a börtönlelkészek és önkéntesek munkájában egyszerre van jelen az irgalom és a remény. Ők találkoznak azzal a "nyomorúsággal", ami az emberi természetben meglévő bűnből fakad. Feladatuk, hogy egyrészt irgalommal forduljanak a börtönben lévők felé, másrészt a krisztusi útra vezetve őket reményt adjanak nekik, és segítsék őket, hogy szabadulásuk után valóban új életet kezdhessenek.

Az egész társadalomnak fontos, hogy a fogvatartottak a börtönélet fegyelme után a szabad életben is képesek legyenek a közösségben és a közösségért élni - tette hozzá az államtitkár.

Roszík Gábor, az MTB és a BMSZ elnöke beszámolójában kiemelte: a fogvatartottak visszailleszkedését a társadalomba családjuk támogatásával lehet a leginkább elősegíteni. Ez a legfontosabb megtartó erő, aki ugyanis szabadulása után nem térhet vissza a családjába, hatszor akkora valószínűséggel lesz visszaeső, mint az, akit hazavárnak.

Ezért rendeznek 1992 óta minden adventben országos gyűjtést a börtönben élők gyermekeinek az Angyalfa program keretében. A nemzetközi program magyar sajátossága, hogy a fogvatartottak személyesen is átadhatják gyermekeiknek az ajándékot. A családok erősítését szolgálja továbbá a gyermekek nyári táboroztatása is.

Roszík Gábor szólt arról, hogy a szinte minden magyarországi börtönben megrendezett bibliaismereti versenyen évente 1000-1200 fogvatartott vesz részt, az első öt helyezett pedig jutalmat kap, ami lehet valamilyen fenyítés eltörlése is.

Hozzátette: Magyarországon eddig három büntetés-végrehajtási intézetben alakítottak ki uniós forrásból APAC-körletet (Association for the Protection and Assistance of the Condemned - Szövetség az Elítéltek Védelmére és Támogatására), ahol 15-20 fogvatartott él együtt keresztény alapelvek szerint.

(MTI)