A tények fontos értékmérők, még akkor is, ha azt pár, Soros György támogatását élvező szervezet nem tekinti annak. A közösségeket építő civil szervezeteket érintően márpedig az elmúlt időszakban két tényszerű folyamat zajlott: a támogatások növekedése, valamint a túlterhelt adminisztráció csökkentése – mondta Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Vonyarcvashegyen a Közigazgatástudományi Egyesület konferenciáján tartott előadásában. Fülöp Attila kiemelte, hogy a több mint 60 ezer magyarországi civil szervezet többsége tevékenységéhez kap állami támogatást.
Márciustól csökkennek a civil szervezetek adminisztrációs terhei. Egyszerűbb lesz bejegyeztetni egy civil szervezetet és könnyebb lesz a módosítások bejelentése is, mondta bevezetőjében, utalva a március 1-étől hatályos jogszabályi változásokra.
A civil nyilvántartási törvény módosítása lehetővé teszi, hogy a civil szervezetek bejegyzése és változásbejegyzési eljárása a jövőben gyorsabb legyen. A helyettes államtitkár kifejtette, ennek érdekében a bíróság az egyesületi nyilvántartásba vétel, illetve változásbejegyzés során csak a legszükségesebb törvényi feltételek meglétét vizsgálja. Tovább gyorsítja az eljárást hogy egyesület, alapítvány és sportegyesület nyilvántartásba vétele, illetve a változásbejegyzési kérelemnek helyt adó, valamint a közhasznú nyilvántartásba vételt elrendelő bírósági végzés ellen megszűnik a fellebbezési jog. Az eljárás további ésszerűsítését szolgálja a törvény erejénél fogva történő bejegyzés bevezetése, valamint az ismételt hiánypótlás kizárása is.
A helyettes államtitkár beszélt arról, hogy egyszerűbb lesz a civil szervezetek megszüntetése is. Az alapítvány és az egyesület megszűnését megállapító peres eljárások is nemperes eljárássá válnak. Ezeket a nemperes eljárásokat már nem csak az ügyész, hanem maga a szervezet, vagy akár egyesületi tag is megindíthatja. A civil szervezetek működése feletti kontrolleljárás egyszerűsödését jelenti, hogy a civil szervezetek feletti törvényességi felügyeleti eljárás egy egységes nemperes eljárásként a nyilvántartó bíróság hatáskörébe kerül.
A civil szervezetek támogatása kapcsán Fülöp Attila kiemelte, ma Magyarországon több mint 60 ezer civil szervezet van, melynek többsége kap valamilyen kormányzati, állami vagy önkormányzati támogatást. Ennek összege 2015-ben már 202 Mrd forint volt, ami több mint 40%-os növekedés a 2010. évi 144 Mrd forinthoz képest.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a kormány jól működő, a helyi sajátosságokat ismerő egyesületek, alapítványok bevonásával immár hatodik éve segíti a civil szervezetek működését a megyei információs központok által, amelyekre 2017-ben 315 millió forintot fordít. A Civil Információs Centrumok számos kötelező és önként vállalt szolgáltatást, programot kínálnak a civil szervezeteknek és a környékükön élőknek.
(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)