Kiállításon mutatja be hétfőtől a Belvárosi Pesti Ferences Templom nemrég felfedezett és restaurált, 16. századi itáliai oltárképét a Budapesti Olasz Kultúrintézet. Az ismeretlen észak-itáliai festő vászna bizonyítja, hogy Európában a keresztény gyökerű kultúra volt a mértékadó és mindenki által elfogadott - hangsúlyozta a tárlat hétfői megnyitóján a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

Fülöp Attila szerint a keresztény hit és hitélet megvédése, a keresztény kultúra összekapcsolódik. Az ebből a képből áradó keresztény kultúra velünk van a mai világban is, amikor Európában egyre gyakrabban beszélünk értékválságról - jegyezte meg.

Csanádi Judit, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) rektora elmondta: a templom padlásán előkerült, alig felismerhető állapotú festményt az MKE Restaurátor és Művészettörténet Tanszékeinek együttműködésével sikerült helyreállítani.

Fekete Dóra és Mikó Edit, a festmény restaurálásán dolgozó hallgatói csapat tagjai a megnyitó előtti szakmai konferencián felidézték: a kezdetben Jacopo Palmának tulajdonított, 178x273 centiméteres festmény hosszú ideig porosodott a ferences templom padlásán, többszöri beázás hagyott rajta nyomot, a kompozíció szinte teljesen kivehetetlenné vált.

A Szűz Máriát a Szentháromsággal, szentekkel és donátorral ábrázoló vásznon ejtett kutatóablakok egyértelművé tették, hogy kiemelkedő színvonalú műtárgyról van szó, ezért Görbe Katalin és Heitler András irányításával megkezdődött a festmény restaurálása.

Fekete Dóra és Mikó Edit bezámolója szerint az infravörös, UV-fényes és röntgen-radiográfiás vizsgálatokból a rejtélyes műlakotás számos titkára fény derült: ma már tudható például, hogy a donátor alakját valamikor lefestették, és számos pentimentót (munka közbeni javítás) is felleltek, az alkotó szignója és az évszám azonban nem került elő.

Az itáliai barokk festmény szeptember 22-ig látogatható a Budapesti Olasz Kultúrintézet Xenia termében, majd a műalkotás visszakerül a Belvárosi Ferences Templom falára.

(MTI)