„A megtartó erő Isten igéjében van” - Megrendülten értesültünk Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök haláláról. Részvétünket fejezzük ki az elhunyt püspök családjának, Kárpátalja magyarságának és mindazoknak, akik ismerték és szerették a híveit és népét alázattal szolgáló püspököt, lelkészt, családapát, iskolaalapítót.
Olyan időben lett lelkipásztor, amikor a kommunista hatalom egyházát üldözte, templomait bezárta, papjait megölte, kényszermunkára hurcolta, a lelkigondozást korlátozta, a híveket megfélemlítette, hitükért büntette. És akkor lett a kárpátaljai református közösség vezetője, amikor mindent újjá kellett építeni, a lelkeket, a templomokat, az intézményeket.
Élete tanúságtétel volt. Tanúságtétel, arról - ahogyan ő fogalmazta meg néhány évvel ezelőtt –, hogy „a megtartó erő Isten igéjében van”. E hitvallása határozta meg egész életét, megtérését, a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján végzett munkáját. Ez vezette a Gulágon elszenvedett, több mint hét éves megpróbáltatásai közepette is, ahol töretlen hittel szolgálta Istent és sorstársait. Itt járta ki – szavai szerint – „Isten iskoláját” és itt fogalmazta meg terveit a református egyház újjáépítésére. És ennek jegyében végezte lelkipásztori tevékenységét az egyházüldözésben és kezdett hozzá a munkácsi közösség és a kárpátaljai református egyház újjáépítéséhez is.
Isten eszköze volt szűkebb hazája lelki újjászületésének megvalósításában, a szegények, a rászorulók megsegítésében, a cigánymisszió létrehozásában, az első családi típusú gyermekotthon megalapításában és az idősek életének megkönnyítésében. Isten eszköze volt az egyházi tulajdon visszaszerzésében, új parókiák építésében, idősotthon alapításában, líceumok létrehozásában, templomok megnyitásában és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elindításában.
Haláláig töretlenül dolgozott és hirdette, hogy „a megtartó erő Isten igéjében van”. Pályájáért, munkájáért, földi szolgálatáért és mindazért, amit híveinek és a magyarságnak ajándékozott legyen a hála és dicsőség Istené! Családjának, Hozzátartozóinak és Híveinek élete példája adjon erőt a fájdalom elviselésében, mindennapi küzdelmükben!
Nyugodjék békében!
(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)