Egy higiéniai célra szolgáló faházat, valamint öt porszívót adományozott a Katolikus Karitász váci egyházmegyei szervezete a fóti Károlyi István Gyermekközpontnak, az ünnepélyes átadás hétfő délelőtt volt.

A faházat az intézmény egyik, korábban kórházként működő, ma menekült gyermekeket befogadó épületének udvarán állították fel.

Az átadási ünnepségen Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány nem bevándorlóként, hanem gyermekként tekint a Fóton elhelyezett, kísérő nélküli kiskorúakra, és megköszön minden, nekik nyújtott, jó szándékú segítséget. Fontos ugyanis, hogy ezek a gyerekek a koruknak és az állapotuknak megfelelő ellátást kaphassanak - fűzte hozzá.

Kép letöltéseCzibere Károly és Soltész Miklós Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Az államtitkár közölte, a magyarországi gyermekvédelem felkészült a folyamatosan, egyre nagyobb számban, akár 9-10 évesen ideérkező kiskorúak fogadására. A többszörösen veszélyeztetett, nehéz helyzetű kiskorúaknak nem csak az elhelyezése és az étkeztetése megoldott - tette hozzá.

Elmondta: a kabinet tavaszi döntése nyomán 100 millió forintnyi gyorssegélyt fordítottak a gyermekvédelem e területére, a legutóbbi kormányülésen pedig további 368 millió forintot ítéltek meg hasonló célra, hogy az alapellátáson kívül minden szükséges dolgot megkaphassanak az érintettek.

Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: noha a Fóton rövidebb-hosszabb ideig tartózkodó gyerekek más kultúrkörből érkeztek, nem ez a fontos, hanem az, hogy sokat szenvedett gyerekekről van szó, akiknek minden segítséget meg kell adni.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Felidézte, hogy a nyár közepén kormányzati együttműködés jött létre a karitatív szervezetekkel, amelyek a határszakaszokon kívül számos más helyen, egyebek mellett a gyermekvédelmi intézményekben is ott vannak, és a kormány törekvéseit támogatandó segítenek, amiben kell.

A fóti gyermekközpontba pár napja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a jezsuiták is "bejelentkeztek", de a menekült gyermekeket is fogadó hódmezővásárhelyi Szent Ágota Gyermekvédelmi Központ is megkap minden lehetséges kormányzati és karitatív támogatást - utalt az együttműködés fontosságára a politikus.

A faházat és a porszívókat Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója adta át Kádas Istvánnak, a fóti gyermekközpont igazgatójának. A kis házat Beer Miklós váci megyés püspök áldotta meg.

A Katolikus Karitász tájékoztatása szerint a szervezet a kiskorú menekültek nagy létszáma miatti megnövekedett igényekre való tekintettel júliusban kötött együttműködési megállapodást a fóti gyermekközponttal. A megállapodás értelmében szükség szerint élelmiszerekkel, tisztítószerekkel, tárgyi eszközökkel, valamint pszichoszociális és szabadidős foglalkozások megtartásával segítik a gyermekotthon lakóit és az intézmény által ellátott, kísérő nélküli kiskorúakat. Júliusban több száz ágyneműt, törülközőt, tisztálkodó- és tisztítószert juttattak el Fótra.

(MTI)