Felavatták pénteken a Zalai megyei Garaboncon a település felújított I. világháborús emlékművét, az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az emlékezés fontosságát emelte ki.
Fülöp Attila az MTI-nek az eseményt követően elmondta, a garabonci emlékmű azon elesetteknek állít emléket, akiknek lehet, hogy saját földjük vagy állataik sem voltak, de volt becsületük és egy "szokásuk": meg akarták védeni a földet, ahol gazdálkodtak.
Az emlékmű erre az önfeláldozásra emlékeztet, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy fontos a nemzeti emlékeket és emlékezetet ápolni, mert ha nem tesszük meg, akkor nem lesz nemzet sem - mondta Fülöp Attila. Hozzátette, előre is csak az tud menni, akinek nem kell mindig hátrafelé tekintenie.
(MTI)