Fontosnak nevezte a civil szervezetek átlátható működését a személyi jövedelemadó (szja) egy százalékának felajánlásánál Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy szerdai budapesti fórumon.
Az államtitkár az átláthatósággal kapcsolatban a Nézőpont Intézet workshopján azt mondta: az emberek tudni akarják, hogy a megjelölt célokra fordítják ezeket a forrásokat.
Arra utalva, hogy az szja egy százalékának felajánlásával a tizenöt legnagyobb összeggel támogatott szervezet többsége szociális kérdésekkel foglalkozik, Soltész Miklós azt hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom odafigyel az elesettekre, a rászorulókra.
Hangsúlyozta, hogy folyamatosan nő a felajánlások száma és az így a civilekhez érkező összeg. Példaként említette, hogy a támogatások 15,7 százaléka szabadidővel kapcsolatos szervezeteknek jut, a sport- és a kulturális egyesületek részesedése egyaránt 14,3 százalék, ennél egy százalékkal kevesebb jut az oktatási, míg 9,1 százalék a szociális területre, 5,5 százalék pedig településfejlesztésre.
Az egyházi felajánlások 57 százaléka a katolikus, 21 százaléka a református, 6 az evangélikus, 1 pedig a zsidó közösségé; emellett az utóbbi években 327 és 350 ezer között van azok száma, akik a Nemzeti tehetség program számára ajánlják fel ezt az összeget.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az eseményen azt emelte ki: tavaly tettek javaslatot az 1997 óta működő felajánlási rendszer újragondolására, továbbfejlesztésére, mert úgy látják, "vannak olyan zegzugok a rendszerben, amelyeket ki kellene fehéríteni".
Krisztel Renáta, a Nézőpont Intézet elemzője arról beszélt: miközben az adózók fele ajánlja fel az szja-ja egy százalékát, kétharmaduk emlékszik úgy, hogy ezt megtette, s ez azt is jelenti, hogy van egy széles réteg, amelyet meg lehet szólítani ebben a témában.
Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a folyamatos építkezés fontosságát emelte ki az érzelmekre alapozó "gigakampányokkal" szemben, megjegyezve, hogy miközben volt olyan gyűjtésük, amelyhez egymilliónál többen csatlakoztak, költségvetésük alig két ezreléke származik szja-felajánlásból.
(MTI)