2014-ben a civil szervezetek összbevétele 560 milliárd forint volt, míg 2010-ben 423 milliárd. Ezen belül az állami támogatás 144 milliárdról 175 milliárdra nőtt – mondta Fülöp Attila Szombathelyen, a Civil Kerekasztal által szervezett rendezvényen.
Az EMMI nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az emberek természetes igénye a közösséghez tartozás, ez hívja életre a civil szervezeteket is. Mint mondta, minél pezsgőbb egy város civil élete, a település annál élhetőbb.
Előadásából kiderült, hogy ezer főre vetítve az országos átlagnál jóval magasabb Vas megyében a civil szervezetek aránya. Hangsúlyozta: több forrás is rendelkezésre áll e szektor képviselői számára. Már ősszel pályázni lehet a Nemzeti Együttműködési Alapra, jövő évben újra elérhető lesz egy segítő szervezeteket támogató lehetőség, és a napokban jelent meg egy európai uniós EFOP-forrás is, amely összesen 14 milliárd forintos keretösszeggel segít a civileken – tette hozzá a helyettes államtitkár.
(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)