Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szomorúan értesült Dr. Oloffson Károly Placid bencés szerzetes haláláról. Placid atya december 23-án ünnepelte 100. születésnapját, életével fontos példát adott mindannyiunk számára.
Placid atya 1916-ban született Rákosszentmihályon, 1933-ban lépett be a bencés rendbe, 1939-ben magyar-német-bölcselet szakos tanári diplomát, majd doktorátust szerzett és pappá szentelték. Gimnáziumi tanár volt, amikor 1946-ban letartóztatták. A szovjet katonai bíróság koholt vádak alapján a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz év szabadságvesztésre ítélte. 1955-ben hazatért a Gulágról. A kommunista diktatúra alatt sem papként, sem tanárként nem működhetett. Gyári munkásként, betegszállítóként, mosodai munkásként, végül mosodavezetőként kereste kenyerét. Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta.
Placid atyát a kommunista államhatalom halálra szánta, ezért internálták a Gulágra. A három diplomás, doktori fokozottal rendelkező fiatal, tehetséges, intelligens bencés szerzetes nem tört össze, hanem hitéből erőt merítve hamar felismerte, mit kell tennie: „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom.” – vallotta. Placid atya rengeteg rabtársában tartotta a lelket, tekintet nélkül nemzetiségükre vagy vallásukra.
„Sokszor voltam a halál közelében, sokszor találkoztam emberi gonoszsággal, de azért Istent sohase hibáztattam, sokkal inkább a csodáit vettem észre” – vallotta, visszatekintve életére. Istenbe vetett hite és bizalma, a rabtársai iránti felelősség- és küldetéstudata, élni akarása segített túlvészelni neki a legnagyobb borzalmakat is. „– A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?” – mondta később egy interjúban.
Placid atya hosszú és fordulatos élete a keresztény hit és öröm, a másokért vállalt önzetlen szolgálat, valamint a minden nehézségen felülemelkedni képes evangéliumi lelkiség ragyogó és hiteles példája.
Nyugodjék békében!
Balog Zoltán miniszter, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár
(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)