A szlovének és a magyarok közötti egy stabil, fontos kapcsolat, amelyre a jövőben is számítunk – mondta Fülöp Attila, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az 1946-ban elhunyt Dr. Pável Ágoston tiszteletére rendezett emléknapon Budapesten.
A vend származású és anyanyelvű nyelvész, néprajzkutató, költő jó példa arra, hogyan lehet két identitást egyszerre megélni – emelte ki a helyettes államtitkár. Pável Ágostonnak ugyanúgy fájt Trianon tragédiája, mint ahogy természetes volt számára - magyar nyelven - a szlovén kultúra, nyelv és hagyomány érdekében kifejteni tevékenységét.
Annak ellenére, hogy a szlovén a kisebb nemzetiségekhez tartozik, négy intézményt is fenntartanak – tette hozzá Fülöp Attila. Nemcsak a jogok biztosítása fontos, hanem hogy a nemzetiség egy valódi közösséget alkosson. Minél szélesebb körben meg kell mutatni a nemzetiségek társadalmi jelenlétét – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, rámutatva a 2014 óta működő szószólói intézményre, amely ezt a jelenlétet segíti, erősíti. A magyarországi szlovén nemzetiség éves támogatása a 2010. éves 92 millió forintról 2016-ra közel 240 millió forintra nőtt.
(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)