A magyarországi nemzetiségi színházak mutatkoznak be március 20. és 27. között a Jelen/Lét Fesztiválon Budapesten, a Nemzeti Színházban és a Szerb Színházban 18 előadás lesz látható - hangzott el az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.
A Szerb Színház kezdeményezésére, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetséggel közös szervezésben megvalósuló fesztiválon a nézők szerb, bolgár, horvát, cigány, örmény, szlovák és német előadásokat láthatnak nagyrészt anyanyelven, magyar felirattal.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: a fesztivál pozitív üzenetet hordoz a magyarországi nemzetiségek mellett a határon túli magyarok számára is, hiszen példát mutatunk azzal, ahogy a nemzetiségek felé fordulunk.
A nemzetiségi kulturális intézmények, színházak megerősítéséről kiemelte a 2016-ra elkészült szekszárdi német színház 200 millió forintos támogatását. Fontos lépésként említette a pécsi horvát színház átadását, a mintegy 654 millió forintos támogatással megvalósuló beruházást.
Kiemelte a szerb közösség Nagymező utcai színházának bővítésére adott 60 millió forintos támogatást, amelynek segítségével a fesztiválnak is otthont adó teátrum befogadószínházként is működhet más nemzetiségek számára. Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, a fesztivál főszervezője elmondta, hogy március 20-án a Nemzeti Színházban rendezik meg a fesztivál nyitógáláját. Az anyanyelven előadott műsorban egyszerre több nemzetiség vonul fel, megmutatva ezzel a nemzetiségi színjátszás sokszínűségét.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta: alapfeladatukhoz tartozik, hogy a nemzetiségi színházak ügyét felvállalják és elősegítsék erősödésüket. Mint mondta, büszke arra, hogy a Nemzeti Színház otthont adhat a fesztiválnak. Fuzik János, az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának elnöke, szlovák nemzetiségi szószóló arról beszélt, hogy a színházaiknak sokat köszönhetnek a nemzetiségek.
A nemzetiségek támogatásán belül a színházak támogatása is nőtt, az idei költségvetésben 130 millió forint áll - egyéb kulturális támogatások mellett - a nemzetiségi színházak támogatására. Elmondta, hogy több mint 20 nemzetiségi színház működik, évente több mint 20 bemutató születik a magyarországi nemzetiségi színházakban. Tevékenységük szerteágazó, amellett, hogy az anyanyelv ápolásában van szerepük, nemzetközi kapcsolataik is fontosak.
Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója köszönetet mondott azért, hogy a 2014-ben még összesen 90 millió forintos nemzetiségi színházi támogatást sikerült több mint duplájára emelni, 2015 óta további 100 millió forint működési támogatás áll rendelkezésre. Kiemelte: a fesztivál is a minisztérium támogatásával valósulhat meg. Elmondta: a fesztivál egy hete alatt mintegy 150 színész lép fel a produkciókban és a rendezvény alkalmat teremt arra, hogy egymás munkáját is megismerjék.
Rusz Milán, a korábbi években már működő fesztivál újraéledéséről az MTI-nek elmondta: a fesztivált 2014-ben rendezték meg legutóbb, az idén az NKA 5 millió és az Emmi 10 millió forintos támogatásával valósul meg.
Csasztvan András, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke elmondta: egyik alapvető céljuk a színházi törvényben meghatározott módon működő, regisztrált nemzetiségi színházak szakmai érdekképviselete, találkozási lehetőségek megteremtése.
(MTI)