Mintegy ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar gyermek mellett ötszáz ukrán fiatal is nyaralhat idén Zánkán - mondta Soltész Miklós az Erzsébet-táborban tett látogatásán.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: Magyarország szolidaritásból mutat példát azzal, hogy a zánkai Erzsébet-táborban ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar fiatal mellett ötszáz olyan ukrán gyermeket is vendégül lát a Balatonnál, aki magyar környezetben él és fontosnak tartja a magyar nyelv tanulását. Emellett megjegyezte, hogy a Velencei-tónál már harmadik éve üdülhet mintegy hatszázötven ukrán gyermek, akinek egyik szülője az orosz-ukrán konfliktusban meghalt vagy súlyosan megsérült.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az államtitkár a magyar családok szempontjából kiemelkedő döntésnek nevezte az Erzsébet-program 2012-es elindítását, amelyben a résztvevők száma - a gyermekek táboroztatásával, az idősek és a fogyatékkal élők üdülésének támogatásával együtt - az idei évre eléri az egymilliót.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Soltész Miklós hozzátette: 2017-ben csaknem százezer gyermek üdülhet a Balatonnál vagy vehet részt napközis táborokban az Erzsébet-program keretében, táboroztatásukat és ellátásukat a kormány 5,2 milliárd forinttal támogatja.

(MTI; kormany.hu)