Kétszázmillió forintos kormányzati támogatást kap intézménybővítésre a fővárosi Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Soltész Miklós az erről szóló megállapodást az intézményt fenntartó Szerb Országos Önkormányzat vezetőjével Szutor Lászlónéval írta alá.
A politikus azt mondta, a két nemzet között elindult és nagyon fontos együttműködés újabb állomásához ért. A támogatás szolgálja azt a célt, amit már évek óta vallunk, hogy a két nemzet nemzetiségei - a magyarországi szerbek, a szerbiai magyarok - gazdagítják a két országot - fogalmazott.
Közölte, a megállapodás aláírást megelőzően tárgyalt Nenad Ivanisevic, a határon túli szerbekért felelős államtitkárral, a Magyar-Szerb Kisebbségi Vegyes Bizottság szerb társelnökével. Soltész Miklós azt mondta, hogy a két ország erősíti egymást a migránsválság során felmerülő "nehézségben", és köszönetét fejezete ki a szerb hatóságoknak azért a "határozott fellépésért", amivel másfél éve kezelik a problémát.
Nenad Ivanisevic arról beszélt: abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy tanúi lehetnek a kitűnő és magas szintű magyar-szerb kapcsolatoknak, amelyek az utóbbi időben megvalósultak.
Köszönetet mondott Magyarországnak azért a támogatásért, amely Szerbiának nyújt az európai integrációs folyamat során.
Nenad Ivanisevic azt mondta, hogy az szerb iskola támogatása nagyban hozzájárul a magyarországi szerb közösség megmaradásához.
(MTI)