A kormány kiemelt támogatást ad a Karitatív Tanács (KT) öt, a déli határnál, illetve az országban működő befogadó állomásokon dolgozó tagszervezetének - közölte az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Röszkén.

Soltész Miklós, aki a KT elnöki posztját is betölti, elmondta: a kormány a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak (MMSZ), a Katolikus Karitásznak, a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek és a Magyar Vöröskeresztnek 50-50 millió forintot biztosít, hogy folytassák korábban megkezdett munkájukat az ország határához érkező migránsok, elsősorban családok, gyerekek, idősek és betegek ellátásában.

A szervezetek a határ mentén, illetve a szomszédos országok területén - jelenleg Szerbiában -, valamint Bicskén és Fóton segítik azokat, akik valóban rászorulnak - tudatta az államtitkár. Kifejtette, bár az elmúlt évihez képest csendesebb a déli határ és a tranzitzónák környéke, összességében nem csökken a migráció tömege, idén már 15 ezren lépték át illegálisan Magyarország határát.

A kormány következetesen kiállt amellett, hogy a határokat és az országot meg kell védeni, kitart amellett, hogy semmilyen kötelező betelepítési kvótát nem fogad el, és fontosnak tartja azt is, hogy a problémákat a keletkezésük helyén kell megoldani - hangsúlyozta Soltész Miklós, emlékeztetve arra, 120 millió forint kormányzati támogatást kapott a katolikus egyház, hogy helyben segítse a keresztény családok gyermekeinek oktatását.

Győri-Dani Lajos, az MMSZ ügyvezető alelnöke elmondta, a szervezet munkatársai elsősorban egészségügyi ellátást biztosítanak hetente két-két napon a röszkei és a tompai tranzitzónánál a menedékkérelmük benyújtására várakozó migránsoknak. A hosszú - akár több hónapos - út után a határhoz érkező emberek szinte mindegyike valamiféle problémával küzd, jellemzőek a megfázások, az emésztőrendszeri fertőzések, illetve a különböző kisebb sebek a végtagokon. A várakozó családok gyermekeinek tápszert és pelenkát is adnak - tette hozzá a szakember.

(MTI)