Közös visegrádi humanitárius adományvonal létrehozását kezdeményezte Magyarország - nyilatkozott az MTI tudósítójának Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Prágában, miután a témában megbeszélést folytatott az illetékes cseh kormányzati szervek, illetve civil szervezetek képviselőivel.

"Azt tapasztaltuk, hogy a cseh fél nyitott a tárgyalásokra, folytatni fogjuk az előkészületeket" - tette hozzá.

Az Emmi államtitkára elmondta: Magyarországon 2013 óta működik az összefogás a karitatív szervezetek között, amelyek eredményeképpen egy esetleges katasztrófa esetén részben közös adományvonalat és bankszámlát hoznak létre, amelyen keresztül segítséget lehet nyújtani a bajba jutottaknak. Az összegyűjtött támogatás elhelyezéséről a karitatív szervezetek döntenek.

"Ezt az adományvonal-rendszert, ami Magyarországon már nagyon jól és eredményesen működik, szeretnénk kiterjeszteni a visegrádi országokra. A cél az, hogy ha egy esetleges katasztrófa esetén a jövőben segíteni szeretnénk az adott országon, akkor erre a közös adományvonalon keresztül lehetőség lenne" - vázolta a javaslat lényegét Soltész Miklós.

Az államtitkár kifejtette, hogy a témában a közelmúltban már tárgyalásokat folytatott Pozsonyban is, ahol az elképzelés szintén kedvező fogadtatásban részesült. A jövőben Varsóba is ellátogat, hogy a lengyelekkel is megtárgyalja a javaslatot. "Ha a felek egyetértenek a magyar kezdeményezéssel, akkor az előkészítő tárgyalássorozat befejezése után politikai döntésre lesz szükség annak konkrét megvalósítására a visegrádi négyek keretében" - jegyezte meg az államtitkár.

Az MTI kérdésére, hogy milyen esetekben működne az adományvonal, Soltész Miklós azt mondta: elsősorban természeti vagy ipari katasztrófák esetén. Példaként a kolontári ipari katasztrófa esetét hozta fel.

A magyar kezdeményezés tovább bővítené az amúgy is nagyon jó, egyre szélesedő és javuló visegrádi együttműködést - szögezte le az Emmi államtitkára.

(MTI)