Mindössze egy év alatt elkészült Erdély és a Partium egyik legszebb késő barokk temploma, a Kalazanci Szent József Plébániatemplom külső felújítása Nagykárolyban. A piaristák egykori temploma ma is a város ékessége. A felújított templom megáldására a templombúcsú ünnepén, augusztus 25-én került sor.
A magyar Kormány 60 millió forintos támogatásával megvalósult felújítás mindössze egy év alatt elkészült: a díszítőelemekkel, szobrokkal együtt megújult a homlokzat, megtörtént az ablakok teljes felújítása, az elkorhadt faszerkezetek, a csatornák felett található fakeretek cseréje, a tető újrafestése.
„A testvéri összetartozás látható jele a magyarországi Kormány támogatása” – mondta Schönberger Jenő, a Szatmári Egyházmegye püspöke, aki a búcsúi mise kezdetén megáldotta a megújult templomot. A búcsúi mise meghívott szónoka Labancz Zsolt piarista tartományfőnök volt, aki a piarista rend nevében mondott köszönetet a magyar Kormány támogatásáért, amely lehetővé tette a templom megújulását.
A szentmise végén Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szólt az ünneplőkhöz: „Nemcsak a nagykárolyiak és nemcsak a Szatmár megyeiek, hanem a Partium, Erdély egésze, de mondhatjuk, hogy határok nélkül az egész Kárpát-medencében élő magyarság méltó büszkesége ez a templom. Ha egy templom megújul, az azt jelenti, hogy van benne egy közösség, amely élni akar” – fogalmazott a helyettes államtitkár.
(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)