Magyar művészek Szűz Máriát ábrázoló alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön Krakkóban, az érseki palotában. Az eseményen részt vett, és ebből az alkalomból lengyel egyházi vezetőkkel is tárgyalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Mint az MTI-nek telefonon elmondta, tárgyalópartnereivel, Marek Jedraszewski krakkói érsekkel és Stanisław Dziwisz bíborossal, nyugalmazott krakkói érsekkel, Szent II. János Pál pápa egykori titkárával együtt hangsúlyozták, hogy abban a küzdelemben, amelyben Közép-Európa most benne van, lengyelekkel, szlovákokkal, csehekkel, magyarokkal és más nemzetekkel közösen, "a kereszténység az egyetlen megtartó erő".
Leszögezték, hogy szolidárisnak kell lenni azokkal az emberekkel, akik bajban vannak, főként a közel-keleti keresztényekkel. "A lengyelek is ugyanazt az üzenetet kapták a közel-keleti egyházi vezetőktől, hogy helyben segítsünk, és ne csábítsuk Európába migránsként, menekültként az ott élőket. Nagyon komoly célokat támogatnak, mint ahogy a magyarok is: iskolákat, templomokat és más épületeket hoznak rendbe, segélyszállítmányokat juttatnak el Szíriába, Irakba és Libanonba, ahogy a magyarok is a Hungary Helps program keretében" - mondta az államtitkár.
Kiálltak amellett - folytatta -, hogy "meg kell őrizni mind az identitásunkat, mind pedig a kereszténységünket". A magyar és a lengyel nép közötti ezredéves kapcsolat ebben nagyon sokat segít, és az együttműködést természetesen folytatni kell kulturális, egyházi és a legmagasabb politikai szinten.
Soltész Miklós szerint a jelenleg tapasztalható migráció Európát teljes mértékben felborítja. Európa nyugati fele "sajnos egy olyan válságba süllyedt, amely jelenleg még nem gazdasági, hanem inkább erkölcsi válság, amelynek következtében elindult egy olyan világ felé, amelyben beszivárgással újra megjelenik az iszlám. Ennek nagyon súlyos a következménye a nemzetekre, főleg a nyugat-európai országokra nézve" - mondta.
"Nekünk egyértelmű a döntésünk Közép-Európában: egyrészt szeretnénk megőrizni az identitásunkat, másrészt mindezt közép-európai összefogással és a többi nemzettel való együttműködéssel szeretnénk elérni" - hangsúlyozta.
A krakkói érseki palotában csütörtökön megnyílt kiállításon 55 művet mutatnak be: a világ minden részén élő magyar művészek alkotásait, amelyek különböző felfogásban, de nagyon szépen mutatják be Szűz Mária tiszteletét - mondta az államtitkár.
(MTI)