Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetes a magyar állampolgárság felvételével bizonyítja, hogy a magyar kormány keresztényként szolgálja az emberiséget és védi a keresztény Európát - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Az államtitkár a jezsuita szerzetes előadása előtt mondott köszöntőjében hangsúlyozta: Henri Boulad olyan ország polgára lett, amely vallja, hogy meg kell védenie önmagát és Európát az illegális bevándorlástól, ugyanakkor kötelességének érzi, hogy segítsen a valóban rászorulóknak.

Henri Boulad előadásában úgy fogalmazott: miközben Európában egyre erősebb az iszlám jelenlét, a keresztény-iszlám párbeszéd ötven éve egyetlen lépést sem tett előre.

A párbeszédhez ugyanis elengedhetetlen az igazság kimondása, de a keresztény-iszlám párbeszéd hazudozásra épül, így az alapjai inognak - mondta.

A jezsuita szerzetes rámutatott: védekezni kétféleképpen lehet, érvekkel vagy fegyverrel. Civilizált ember az érvelést kell, hogy válassza, csakhogy azokat, akik érvelnek és az iszlamizálódás veszélyeire figyelmeztetnek, rendre elhallgattatják a politikai korrektségre hivatkozva.

Kitért arra, hogy sokan a jótékonyság köpönyegével takargatják politikai szándékaikat, amelyek mögött valójában mindig ugyanaz a "láthatatlan kéz", a pénz, az anyagi érdek áll.

"A pénz világa manipulálja Brüsszelt, Washingtont, muzulmán testvéreinket, de a katolikus egyházat is" - fogalmazott a jezsuita szerzetes. A nemzetközi pénzvilágnak pedig teljesen mindegy, hogy Európa keresztény vagy muszlim - tette hozzá.

Nyugaton és keleten a civilizált világ ugyanazt a harcot vívja, és ahhoz, hogy a több vallású emberiség békében éljen egymással, a vallást a "magánszférára kell redukálni". Ha ugyanis a jogokat egyetlen vallás tagjainak tartják fenn, akkor az összes többi vallás hívei marginalizálódnak. Így történt ez a 7. századtól a Közel-Keleten, ahol a keresztény őslakosok vagy áttértek, vagy külön adót kellett fizetniük, vagy kivégezték őket - mondta a szerzetes.

Henri Boulad Alexandriában született 1931-ben, szíriai családból származik, édesapja szír, édesanyja olasz származású, a család francia anyanyelvű katolikus. A jezsuita rendbe 1950-ben lépett be, 1963-ban szentelték pappá Bejrútban. Három doktorátust szerzett és - visszatérve Egyiptomba - az ifjúság nevelése és a szociális munka területén dolgozott, emellett lelkigyakorlatokat vezetett.

Kalkuttai Szent Terézzel együttműködve megszervezte az egyiptomi Caritast. Menekülttáborokat alapított, küzdött a szudáni népirtás megfékezéséért, a rabszolgák kiváltásáért.

Rendszeresen tart előadókörutakat Európában, beszédeit gyakran a rádiók is közvetítették.

(MTI)