Csütörtöktől pályázhatnak működési támogatásra a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2,6 milliárd forint keretösszegű kiírása alapján - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.

Soltész Miklós elmondta, jövőre összesen több mint ötmilliárd forintot fordít a kormány a civil szervezetekre, ennek egy részét képezi a most kiírt működési támogatás.

Az államtitkár úgy fogalmazott, nem lehet "civilellenességgel" vádolni a kormányt, 2010 óta ugyanis folyamatosan emelték a civil szervezetek támogatását. 2010-ben az állami támogatás összege 144 milliárd, a magántámogatásoké 109 milliárd volt. Ehhez képest 2015-ben állami támogatásként 202 milliárd forintot, magántámogatásként pedig 187 milliárd forintot kaptak a civil szervezetek - mondta.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Soltész Miklós kitért az Országgyűlés által kedden elfogadott törvénymódosításra is, amely jelentősen könnyíti a civil szerveztek működését. A változtatás alapján egyszerűsödik a nyilvántartásba vétel és a változásbejegyzés, a bíróság ezentúl csak egyszer kérhet hiánypótlást a szervezetektől, valamint az államtitkárság elkészít egy mintaokiratot a bejegyzési kérelemhez, így egységesítve a joggyakorlatot.

Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár közölte, a működési támogatásról szóló pályázat részletei megtalálhatók a www.emet.gov.hu oldalon.

A szervezetek öt területen - közösségi környezet, mobilitás-alkalmazkodás, nemzeti összetartozás, társadalmi felelősségvállalás, az új nemzedékek jövőjéért - pályázhatnak, a kollégiumok között pedig egyenlően osztják el a forrásokat - mondta, hozzátéve, a pályázatok beadási határideje területenként változik, de általában január közepe a határidő.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Fontos változásként kiemelte, hogy százezer forintra csökkentették a minimálisan pályázható összeg határát, a felső határ hárommillió forint maradt.

Szólt arról is, hogy a jövőben önállóan is nyújthatnak be támogatási igényt azok a magyarországi civil szervezetek, amelyek határon túli szervezettel közösen pályáznak a NEA-ban. Eddig a magyarországi szervezetek csak egy pályázatot nyújthattak be, függetlenül attól, hogy egyedül vagy közösen pályáztak.

Fülöp Attila hozzátette, remélik, hogy ezzel a változással a magyarországi szervezetek szívesebben vállalják fel ezt a küldetést.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Csizmadia László, a Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsának elnöke azt mondta, a jogszabály-változtatásokban erőteljesen megjelenik a kollégiumok véleménye, ami azért fontos, mert a pályázatok elbírálása a kollégiumokon keresztül valósul meg.

Kitért arra is, hogy a tanács szerint tovább kellene egyszerűsíteni a civil törvényt, jó lenne például, ha nem lenne külön működési és szakmai pályázat, hanem összevonnák e kettőt.

(MTI)