A magyar állam az elmúlt években igyekezett felerősíteni a nemzetiségek kulturális autonómiájának teljes körű megélhetését lehetővé tevő jogokat és támogatásokat - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a magyarországi szlovákok napján szombaton a Heves megyei Mátraszentimrén.

Az Országos Szlovák Önkormányzat szervezte rendezvényen a helyettes államtitkár ismertette: a 2017-es költségvetésben a nemzetiségekre szánt keret 8,7 milliárd forint. Hozzátette, hogy ez az összeg 2010-ben még alig haladta meg a 3 milliárd forintot.

Emlékeztetett: már működik a szószólói intézményrendszer, emellett a közel 120 szlovák önkormányzat, illetve az általuk fenntartott iskolák is biztosítják a kulturális autonómiát.

Szavai szerint a nemzetiségi politikában csak úgy lehet jövőt építeni, ha a múlt talapzatán állunk. A Kárpát-medencei múlt és történelem megtanította, hogy vagy közösen összefogva és egymást segítve megyünk előre, vagy az itt élő kis nemzetek eltűnnek - tette hozzá.

A politikus arról is beszélt, hogy a magyarországi nemzetiségek egyházhoz, valláshoz kötődése az átlagosnál sokkal erősebb, ezért is tudták túlélni a történelem viharait.

Fülöp Attila kifejtette: az elmúlt időszak közbeszédét Európa-szerte a délről, dél-keletről a keresztény civilizációtól teljesen eltérő kultúra helyenként erőszakos beáramlása határozza meg.

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor Közép-Kelet-Európában, a szomszédos államokban az elmúlt évtizedeket tekintve példa nélküli összefogás zajlik. Azt mondta: ez az összefogás a térség államaiban élő nemzetiségek között is megjelenik, erősítve ezzel a nemzetiségek jogait.

(MTI)