A kormányzat 465 millió forintos támogatásából felújítják a szentendrei Szerb Egyházi Múzeumot - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós a múzeum fejlesztéséről tartott rendezvényen arról is beszélt, hogy a megítélt támogatásból nemcsak a múzeum épülete, hanem az állandó kiállítás is megújul.

Az államtitkár szerint ebben a térségben a nemzetiségek együttélésének teljesen egyértelműnek kell lennie akár a vajdasági magyarok, akár a magyarországi szerbek tekintetében. Hozzátette, hogy a jó magyar nemzetiségi politika a vajdasági magyarokra is pozitívan fog hatni.

Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere azt mondta, hogy a város életében a szerbek és a szerb kultúra különleges helyet foglal el, mivel a 17. században betelepült közösségek nemcsak felemelték és újraélesztették a várost, hanem meghatározó szerepet játszanak a város életében is. Szentendre nem lenne az ami, a szerbek nélkül fűzte hozzá a polgármester.

Ásztai Bálint építész arról beszélt, hogy a felújítással egy múzeumi előtér is létesül és méltó helyre kerül végre a gyűjtemény. Hozzátette, hogy fejlesztés részeként ideiglenes kiállító- és rendezvényteret is kialakítanak.

Vukovits Koszta gyűjteményvezető, művészettörténész-muzeológus elmondta, hogy egy komplex program valósul meg, amely érinti a múzeum több terét, de a leglátványosabb a kiállítótér megújulása lesz, amely egy klasszikus egyházművészeti kiállítást foglal magába beépített interaktív elemekkel és modern kiállítástechnikai eszközökkel.

A kezdődő munkálatokra Pantelic Lukijan, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspöke kért áldást.

A szentendrei múzeum a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye intézményeként létesült 1964-ben. Gyűjteményének alapját a szentendrei püspöki kincstár képezte, majd olyan további műalkotásokkal gyarapodott, amelyek évszázadokon át az egyházmegye templomainak használatában álltak.

(MTI)