Százötven millió forint kormányzati támogatásból megújult Kazincbarcikán az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda - mondta el az épület szerdai átadása után Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-nek.

Az államtitkár ismertette: a támogatásból megtörtént az épület belső felújítása, az intézményben tornaszobát és sportudvart hoztak létre, valamint bölcsődei férőhelyeket is kialakítottak. Mint mondta, a lakótelepen működő intézmény néhány éve 60 gyermekkel kezdte meg munkáját, jövő év elejére pedig elérik a maximális, 105-ös létszámot.

Kép letöltéseFotó: Miskolci Egyházmegye/sajomente.hu

Soltész Miklós hangsúlyozta: 2010-ben a kormány szövetséget kötött a családokkal. Hét év alatt megkétszereződött a családoknak adott támogatás összege, és két és féleszeresére nőtt az ingyenes gyermekétkeztetés, amit a nagycsaládos, illetve rászoruló családok gyermekeinek biztosítanak - hangzott el. E szövetség eredménye továbbá, hogy országszerte köznevelési intézmények százai újulnak meg, bővülnek tette hozzá.

Kitért arra: a családok támogatásában az egyházak is hatalmas szerepet vállalnak. Míg 2010-ben 110 ezer gyermek járhatott felekezeti iskolába, óvodába, mára több mint 220 ezerre nőt az egyházi oktatási intézményen tanuló diákok száma. Ezért természetes, hogy a kormány támogatja az egyházi oktatási intézmények építését, felújítását - mondta.

Kép letöltéseFotó: Miskolci Egyházmegye/sajomente.hu

A miskolci görögkatolikus egyházmegye területén egy év alatt 9 településen 12 görögkatolikus intézmény újult meg, bővült vagy épült összesen 2,8 milliárd forintból. Soltész Miklós megjegyezte: a kazincbarcikaiak ebben az évben két nagy egyházi intézménynek is örülhettek, hiszen alig egy éve adták át a szalézi rend tornacsarnokát, ami azóta nemcsak sportesemények, hanem városi rendezvények helyszíne is, szolgálva így nemcsak a rend iskolájának diákjait, hanem a város teljes közösségét.

(MTI)