Komáromban ünnepi misén emlékeztek meg a Jézus Szíve római katolikus templom felszentelésének nyolcvanadik évfordulójáról, majd a templom előtt felavatták Mindszenty József hercegprímás szobrát.
"Úgy tűnik, minden értéket relativizálni akarnak. Úgy tűnik, hogy a kereszténységnek nincsen jövője, én viszont biztos vagyok benne, hogy igenis utat tudunk mutatni, jövőt tudunk mutatni fiataljainknak, nemzetünknek is, egész Európának" - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a szobor felavatása előtt.
Mindszenty József (1892-1975) alakját felidézve szólt arról is, hogy a hercegprímás soha nem alkudott meg, kiállít az üldözött zsidókért és később az üldözött keresztényekért, ezért a nemzetiszocialista és internacionalista időkben is börtönnel sújtották - fogalmazott.
Az államtitkár Mindszenty egyik 1974-ben keletkezett írását idézve kiemelte: "a tízparancsolat érvénye, a családi szentély tiszta légköre, a szülői tekintély fenntartása, minden gyermeknek a gyermek Jézustól származó méltósága, ezek hirdetése az egyház küldetésének alapja és vele együtt minden emberi társadalomé. Az "aki bírja, marja", az erőszak, a rablás, a terror nem válhat jogforrássá".
Kligl Sándor műve egy posztamensen álló egészalakos kőszobor. Mindszenty József alakját bíborosi reverendában ábrázolja, amint a templom felé fordulva kezét imára kulcsolja. A szobrot Pákh Tibor, Komárom díszpolgára adományozta. Az alkotást Pápai Lajos nyugalmazott győri megyés püspök áldotta meg.
A komáromi Jézus Szíve római katolikus templom a környék egyetlen modern szakrális épülete, a magyar egyházművészet Bauhaus stílusú alkotása. Az 58 méter hosszú, háromhajós templom Körmendy Nándor tervei alapján épült 1937-ben. Belsejét a 30-as évek képző- és iparművészeinek alkotásai díszítik. Az apszisban a magyar szenteket ábrázoló freskók a Római Iskola művésze, Kontuly Béla alkotásai. A bal oldali mellékoltár Mária-szobra Antal Károly, a tabernákulumon az Angyali üdvözlet Ohmann Béla műve, a szószék négy evangélistát ábrázoló kerámiaképeit Kovács Margit készítette. A főoltárt Schima Endre győri iparművész kovácsoltvas munkái díszítik. A főbejárat fölött a komáromi származású Szemereki Teréz három kerámiaképe látható.
(MTI)