Nyolckamionnyi, nagyságrendileg százmillió forint értékű segélyszállítmány indul jövő kedden Kárpátaljára és a Kárpátokon túlra - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: a segélyszállítmányban gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és tartósélelmiszer-csomagok vannak. A segélyszállítmány fele Kárpátaljára, a másik fele pedig a Kárpátokon túlra indul.

Kép letöltéseFotó: Balogh Zoltán/MTI

A márciusi adománygyűjtő felhívásra a Karitatív Tanács öt tagszervezete - a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat - egy napon belül reagált. Utána több szervezet is csatlakozott az adománygyűjtéshez, így például az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, valamint a Johannita Segítő Szolgálat - ismertette az államtitkár.

Soltész Miklós a részt vevő szervezetek száma és a segélyszállítmány értéke miatt egyedülállónak nevezte az összefogást.

Szólt arról is, hogy "az ukrajnai adminisztrációs háttér" miatt nagyon nehéz megszervezni a segélyszállítmány útját, de biztosak akartak lenni abban, hogy az adományok valóban eljutnak a bajban lévő emberekhez.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija elmondta, hogy 2500 doboz gyógyszerrel, továbbá 150 különböző gyógyászati segédeszközzel járultak hozzá a segélyszállítmányhoz.

Reményét fejezte ki, hogy mostani csatlakozásuk a Karitatív Tanács munkájához csak az első lépés, hiszen - mint mondta - fontos, hogy az EMIH részt tudjon venni abban a karitatív munkában, amely határokon belül és kívül segíti a rászorulók életét.

Kép letöltéseFotó: Balogh Zoltán/MTI

A zsidó közösségnek, mint minden más egyháznak, fontos, hogy a "saját berkein kívülre lépve részt vállaljon az általános társadalmi felelősségvállalásból" - hangsúlyozta Köves Slomó.

(MTI)