A Keresztúr nevű települések idei, 17. Nemzetközi Találkozójának ez alkalommal a budapesti Rákoskeresztúr adott otthont. A Találkozó augusztus 20-i programjának részeként Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az ökumenikus kenyérszentelést megelőzően köszöntötte a résztvevőket.
Ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy augusztus 20-a nem lehetett mindig Szent István királyunk és a keresztény államalapítás ünnepe, hiszen a szocializmus a maga ideológiájának szolgálatába állította azt. A szocialista rendszer olyannyira tartott azoktól a vallási töltetű, társadalomformáló erővel bíró ünnepektől, amilyen augusztus 20-a is volt a magyar nemzet számára, hogy azt kezdetben új kenyér, majd a szocialista államalapítás napjaként ünnepeltette. A helyettes államtitkár aláhúzta, hálásnak kell lennünk, amiért napjainkban már szabadon és méltó módon emlékezhetünk keresztény Államalapítónkra ezen a napon.
Elmondta, a kenyér a keresztény tanításban és a magyar nyelvben egyaránt gazdag jelentéstartalommal bír, hiszen az isteni gondviselést, az életet, annak fenntartását, a létezést jelképezi.
A köszöntőt követően az egyházak képviselői közösen megáldották a kenyereket.
A Keresztúr nevű települések 2001-ben hozták létre szövetségüket, elsődleges céljukként a magyarságtudat erősítését fogalmazták meg. Találkozójukon az őket összekötő néven túl a közös hagyományokat és az összetartozást is ünneplik.
(EMMI)