Soltész Miklós szerint azt kell megértetni a világgal, hogy "nem a migránsokkal van bajunk, hanem azzal, aki küldi, és aki csábítja őket".

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Temesváron beszélt erről az Új Ezredév református központban szervezett demográfiai konferencián. Az Áldás, népesség! Letelepedés - elvándorlás a Bánságban című konferencia szervezői elsősorban a bánsági kisebbségek demográfiai helyzetével terveztek foglalkozni a konferencián, de az előadók az Európára zúduló migránsáradatra is kitértek.

Soltész Miklós arra biztatta a konferencia résztvevőit, hogy személyes kapcsolataikon keresztül próbálják a románoknak is érthetővé tenni, hogy a menekültáradat közös ügy, amely őket is ugyanúgy érinti, és a zsidó-keresztény kultúrkörben kialakult értékeket veszélyezteti.

Az államtitkár elmondta, ha valaki bekopog egy családhoz, és ott menedéket kér tíz embernek, akkor el kell fogadnia a befogadó ház szabályait. Ha azonban a befogadó "észreveszi, hogy még 15-en vagy százan ott vannak a kertjében, akkor meggondolja magát. Arról nem is beszélve, amikor nem kopognak, hanem berúgják az ajtót" - ecsetelte Soltész Miklós. Úgy vélte: "azért van nagy baj, mert Európa egyes vezetői nem fogják fel, hogy mekkora a baj".

Soltész Miklós a kultúrák közötti különbségekre is felhívta a figyelmet. Kijelentette: míg egyes iszlám államokban tilos keresztény templomot építeni, tilos keresztény tanokat hirdetni, és akár vértanúság is várhat a keresztényekre, addig nem lehet egyenlőségjelet tenni a kultúrák közé.

Az államtitkár azt is "elképesztően ördöginek" találta, hogy a menekültáradat olyan népek, országok között keltett feszültségeket, amelyek eddig békében éltek egymás mellett. Úgy vélte, hogy a migrációs hullám veszélyeit nem látó politikusok miatt keletkeztek feszültségek a szerb-horvát, horvát-magyar, magyar-osztrák, valamint osztrák-német kapcsolatokban. Reményét fejezte ki, hogy "nem sikerül egymásnak ugrasztani" az európai népeket. "Nem is kérdés, hogy az európai összefogás a megoldás" - jelentette ki Soltész Miklós.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a migrációs hullám az európai demográfiai helyzettel is összefügg. Az európai népek fogyásának szerinte az áll a hátterében, hogy a nyugati világban a család, a közösség helyett az egyénre helyeződött a hangsúly.

(MTI)