Uszodából és tornacsarnokból álló sportkomplexum épül Miskolcon a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon mellett, a több mint két és félmilliárd forintos beruházás uniós és állami pénzből készül el - hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón hétfőn, miután az egyház és a létesítményt megépítő két cég konzorciumának vezetői aláírták a kivitelezési szerződést.

Csomós József, a gimnáziumot fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke elmondta: az egyházkerület oktatási intézményeibe mintegy tízezer diák jár, ezer dolgozót foglalkoztatnak és három szakképző iskolát is működtetnek.

A Miskolc belvárosában található gimnázium és diákotthon jelenlegi, a műemléki környezethez nem illő tornacsarnoka helyén megépítendő komplexum kivitelezése a tervek szerint 2019-ben befejeződik, a beruházással megvalósítható a műemléki környezet városképi rehabilitációja - hangoztatta, hozzátéve: az intézmény a belváros kulturális tengelyén helyezkedik el, így a projekt szervesen illeszkedik Miskolc regionális kulturális-, tudományos, sport és szabadidős központ szerepének megerősítési tervébe is.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón az egyházak közfeladat vállalását emelte ki, amely túlmutat a hitéleten. Mint mondta: a szociális ellátás és az oktatás ilyen feladat.

Ma Magyarországon egyházi fenntartású intézményekben 214 ezer gyerek tanul, közülük református iskolákban 53 ezren, katolikus intézményekben pedig 119 ezren - tette hozzá.

Mint mondta: ezt a miskolci beruházást a kormány 2,45 milliárd forint értékben támogatja.

Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a magyar állam csak akkor volt erős, ha az egyházakat nem ellenségként kezelte, hanem szövetségesnek tekintette. A keresztény alapokon nyugvó oktatás lehet a fiatalok nevelésének legjobb módja a jövőben is - emelte ki, megjegyezve: Orbán Viktor miniszterelnök tavaly, a reformáció 500 éves fennállásának jubileumán egyetértett a miskolci Lévay gimnázium beruházásával, ez az építkezés az állam és az egyház nagy összefogásának eredménye.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy ez a beruházás hiánypótló is egyben Miskolc belvárosában, ahol több, mint húsz éve nincs uszoda. A gimnázium és diákotthon tanulói mellett általános iskolások és a városlakók is használhatják majd a létesítményt - mondta.

(MTI)