Százötvenmillió forint kiegészítő támogatást kapnak a nemzetiségi iskolák és óvodák 2017-re - jelentette be az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten.

A támogatást 42 nemzetiségi önkormányzat által fenntartott intézmény kapja: 36 német, két horvát, két szlovák, egy román és egy ruszin nemzetiségi iskola, illetve óvoda - közölte sajtótájékoztatóján Soltész Miklós.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az egy-egy intézménynek megítélt támogatás összege hétszázezer és három és fél millió forint között van.

Az államtitkár kiemelte: az elmúlt hat és fél év és során nőtt a nemzetiségek szerepe és megsokszorozódott a támogatásuk is.

A fejlődés a köznevelés területén is látványos, hiszen míg 2010-ben 12 köznevelési intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, addig most 74-et, az intézményekben nevelt gyermekek száma pedig 3104-ről 14 082-re nőtt.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Soltész Miklós kitért arra is, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek támogatása a határon túli magyarok érdekeit is szolgálja. "Fontos, hogy amikor Romániában csak azért támadják a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot, mert magyar gyerekek járnak oda, akkor Magyarország föl tudjon mutatni egy teljesen más irányt, más törekvést" - fogalmazott az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Hozzátette: "meg kell mutatnunk más országoknak", hogy lehet együtt dolgozni a nemzetiségi közösségekkel, és ez az együttműködés az anyaországot is gazdagítja.

(MTI)