Tamás Gyuláné, a Pécsi Egyházmegyei Karitász tagja, a Szociális Testvérek Társaságának kültagja kapta az idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat, amelyet Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke adott át.
Veres András az ünnepségen elmondta: a Szent Erzsébet rózsája-díjat olyan segítő munkát végzőknek ítéli oda az MKPK, akik nem papok és nem is a katolikus karitász fizetett munkatársai, de több évtizedes, önként végzett munkájukkal "mindannyiunk példaképei lehetnek".
Az MKPK elnöke hozzátette: Szent Erzsébet ünnepén minden önkéntes munkáját megköszöni a katolikus egyház, a díjjal pedig megmutatják, hogy kik azok, akiknek érdemes követni a példáját.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a díjátadón jelentette be, hogy a kormány.hu oldalon már elérhető a felhívás, amellyel a kormány célja az egyházi épített örökség védelme és az egyházi közösségi programok támogatása. A támogatási igényeiket az egyházi közösségek december 20-ig nyújthatják be.
Az államtitkár a díjátadó után az MTI-nek elmondta: a kormány összesen 2,5 milliárd forintot különített el erre a támogatásra. Az egyházi épített örökség védelmére 1 és 35 millió forint közötti összeg, a közösségi programokra pedig 150 000 és 5 millió forint közötti összeg igényelhető. A támogatást határon túli közösségek is kérhetik.
Soltész Miklós hozzátette: 2013-tól 7,5 milliárd forintot költött a kormány a különböző felekezetek épített örökségének védelmére és egyházi közösségi programokra. A támogatott programok között templomok, plébániák, lelkészségek felújítása, közösségi házak felújítása, építése szerepelt, illetve sokféle közösségi program, például zarándoklatok.
Az ünnepségen felolvasott laudáció szerint a díjazott, Tamás Gyuláné 1943-ban született Kassán, jelenleg Komlón él. Évtizedek óta segíti a városhoz közeli roma telepen élő családokat.
A helyi Katolikus Karitász - amelynek Tamás Gyuláné a vezetője - 2000-től működtet óvodát a hátrányos helyzetű cigánygyerekeknek, az intézményben jelenleg negyven nehéz sorsú gyermeket nevelnek.
A díjátadó jótékonysági est bevételét a püspöki konferencia az idén a Sant'Egidio (Szent Egyed) közösség javára ajánlotta fel.
Az MKPK 1999 decemberében alapította a Szent Erzsébet rózsája-díjat az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása, 95 milliméter átmérőjű bronzérem, amelynek előoldala rózsát ábrázol, hátoldalán pedig a következő felirat található: "Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia".
(MTI, kormany.hu)