Hétfő este Pozsonyban a Szent Márton Székesegyházban, egykori koronázó templomunkban közös ünnepi szentmisét mutatott be dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Stanislav Zvolensky, a Pozsonyi Főegyházmegye érseke, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke, valamint Hal’ko József pozsonyi segédpüspök.
Az istentiszteleten, valamint azt követően a pozsonyi magyar nagykövetség szervezésében a Szent Márton év keretében tartott ünnepi rendezvényen Magyarország Kormánya képviseletében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár vett részt.
Czimbalmosné Molnár Éva pozsonyi magyar nagykövet ünnepi beszédét követően Hegyi László és Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere köszöntötte a székesegyházat megtöltő ünneplőket. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, a világon hatszáz település, Magyarországon több mint száz és Szlovákiában is több mint száz templom őrzi Szent Márton nevét.
Mi az az üzenet, amely 1700 év távlatából is mozgósítja a ma emberét? – tette fel a kérdést a helyettes államtitkár. Majd a szentmisén elhangzott evangéliumi részletre utalva adta meg a választ: „Amit legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek". A tanítás aktualitására reagálva a világegyház az Irgalmasság Szent Évének, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Szombathely polgármestere javaslatára Magyarország Kormánya a 2016. évet a szent születésének 1700. évfordulója alkalmából Szent Márton évvé nyilvánította.
A Szent Márton év programsorozatnak két központja van, Szombathely, a Szent szülővárosa, valamint a Szent Márton ereklyéjét és emlékét ezer éve őrző Pannonhalmi Bencés Apátság. A két központi helyszínt érintő nagyberuházást, valamint a Kárpát-medencében a Szent Márton titulusú templomokban az emlékév keretében megrendezett ünnepségeket, rendezvényeket anyagilag is támogatta Magyarország Kormánya, mert Szent Márton tisztelete átszövi a Kárpát-medencét. Ennek a rendezvénysorozatnak a keretében vagyunk most itt Pozsonyban, a Szt. Márton Székesegyházban. Ezután a helyettes államtitkár személyes köszönetet mondott Stanislav Zvolensky érseknek, hogy otthont ad az ünnepnek, Veres Andrásnak, a szent szülővárosa püspökének pedig az elmondott homíliájában közvetített tanításért, amellyel az összefogás, a szolidaritás, a felemelő szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet.
A helyettes államtitkár, valamint Szombathely polgármesterének köszöntését követően a Szombathelyről, Szent Márton szülővárosából érkező Capella Cantorum kórus adott ünnepi koncertet.
(EMMI; Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)