Krzysztof Kozlowski lengyel belügyminisztériumi államtitkár pozitívan értékelte a Stop Soros csomagot, Lengyelországban is dolgoznak egy ehhez hasonló törvénytervezeten - mondta el az MTI-nek csütörtökön a varsói munkalátogatáson tartózkodó Soltész Miklós államtitkár.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arról számolt be, hogy csütörtök délután Jacek Sasinnal, a Minisztertanács Állandó Bizottságának elnökével, valamint Krzysztof Kozlowski belügyminisztériumi államtitkárral tárgyalt a lengyel fővárosban.

Kozlowski érdeklődött a Stop Soros törvénycsomag részleteiről, és azt "teljesen pozitívnak és érthetőnek nevezte" - mondta el az Emmi államtitkára, aki lengyel kollégájával egyetértett abban, hogy néhány tucatnyi, Soros György által fenntartott szervezet "nem teheti azt, hogy egy ország életét kívülről erőszakosan megváltoztassa".

Soltész Miklós értesülései szerint Lengyelországban is hasonló törvényjavaslaton dolgoznak, amely már tavasszal a szejm elé kerülhet. Ennek értelmében szigorítanának a jogi feltételeken "mindazok számára, akik a támogatást az ország ellen használják, nem az állampolgárok javára akarnak tevékenykedni" - fogalmazott Soltész, hozzáfűzve, "amint ezt Magyarország is tette eddig, és a jövőben is folytatni fogja".

Közölte továbbá: a lengyel fél nagymértékben támogatja a visegrádi csoport (V4) közös humanitárius adományvonalának létrehozását, amelyet Magyarország kezdeményezett, és amelyről előzőleg támogatóan nyilatkoztak a cseh és a szlovák illetékes szervek is. Egy esetleges katasztrófa esetén a közös adományvonalon keresztül segítséget lehet majd nyújtani azoknak, akik a tagországok valamelyikében bajba kerültek.

Az adományvonal "nemcsak politikai, gazdasági szinten, hanem az emberek jószándékának szintjén is összekötné a visegrádi országok társadalmait" - vélekedett Soltész. Elmondta, hogy a kezdeményezés végleges bejelentése a V4-ek egyik miniszterelnöki csúcstalálkozóján fog megtörténni. "Az adományvonal részletes tervének kidolgozására nyilván a politikai döntés utáni időszakban kerül majd sor" - jegyezte meg.

Beszámolt arról az elképzelésről is, miszerint az adományvonal száma jelképesen 1335, vagyis a középkori visegrádi királytalálkozó évszáma lehetne.

Utalt arra a csütörtök délelőtti találkozóra, amelyen átadta Beata Mazurek lengyel alsóházi alelnöknek a magyar Országgyűlésnek a Lengyelországgal való szolidaritásról elfogadott határozatát. A magyar kiállásért Mazureken kívül Sasin és Kozlowski is külön köszönetet mondott - közölte.

A Sasinnal és Kozlowskival tartott találkozón a felek megállapították, hogy az illegális migrációra vonatkozó  lengyel és magyar álláspont teljesen azonos. Mindkét ország helyszíni segítséget nyújt a Közel-Keleten, de nem akarják feloldani társadalmaikat, feladni önállóságukat. A véleményazonosság arra is vonatkozik, hogy a bajbajutottaknak segíteni kell, a szolidaritásnak működnie kell - hangsúlyozta a magyar politikus.

A lengyel partnerekkel egyetértettek abban is, hogy az Európai Uniónak "igenis van jövője, ha erős és szabad államok szövetségéről beszélünk, nem pedig egy Brüsszel által diktált konföderációs Európáról" - szögezte le Soltész Miklós.

(MTI)