Megdöbbenéssel értesültünk az Országgyűlés alakuló ülését követően a Kossuth téren a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét és tanácsosát, illetve az ország biztonságát szolgáló rendőröket ért elfogadhatatlan atrocitásokról.

A szabad véleménynyilvánítás jogát megcsúfoló, a nyilvánvaló választási eredményekbe bele nem nyugvó ellenzéki erők által utcára hívott, félrevezetett és becsapott szűk kisebbség védhetetlen és indokolhatatlan támadása súlyosan sérti a többségi társadalom, a békés magyar emberek által vallott értékeket.

Különösen fájdalmas, hogy a jelek szerint alapvető információk hiányában levő kormányellenes tüntetők kezeletlen indulata ezúttal három olyan ember ellen irányult, akik a maguk területén sokat tesznek nemzetünk szellemi és lelki megújulása érdekében, illetve azok ellen a rendőrök ellen, akik szolgálatukat határozottan és békésén látják el.

A magyar embereknek az országgyűlési választásokon kinyilvánított akarata egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen.

Felszólítjuk az ezt elfogadni nem képes, felelőtlen politikai erőket, valamint a minden értékből gúnyt űző, a kereszténységet zsigeri indulatból minden eszközzel lejáratni próbáló sajtóorgánumokat, hogy fejezzék be a gyűlöltkeltést és az emberek heccelését, tetteikkel ne ássák alá az ország közösen kivívott biztonságát.

A méltatlan és gyalázatos atrocitást elszenvedő, azt keresztény türelemmel és méltósággal elviselő püspök, elnök és tanácsos úrnak ezúton is szeretnénk kifejezni együttérzésünket, a helyszínen nagy önfegyelemmel szolgálatot teljesítő rendőröknek pedig köszönetünket.

A kereszténységet értéknek tartó magyar emberek többségével együtt a jövőben is számítunk a történelem viharaiban már sokat tapasztalt, következetesen a szeretet civilizációját építő egyházaink felbecsülhetetlen szolgálatára.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

(MTI)