Az Európai Bizottság Foglalkoztatási Főigazgatójának július 6-án kelt levelében foglaltak szerint a Bizottság a magyar hatóság által végrehajtott intézkedéseket megfelelőnek és elégségnek tartja ahhoz, hogy az Európai Unió által a tagállam számára folyósított kifizetések folyamata újraindulhasson. Ezáltal a korábban benyújtott elszámolások eredményeként mintegy 152 milliárd Ft támogatást kap Magyarország.

Az uniós támogatások intézményrendszerének átalakításának részeként az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014. január 1-én vette át a TÁMOP és TIOP programokat. A támogatott programok ekkor már végrehajtás alatt voltak.

2015 februárjában az Öveges Program vizsgálata alatt feltárt problémákkal kapcsolatosan vizsgálatok kerültek elrendelésre, amelyek az összes TÁMOP konstrukcióban megvalósított tartalomfejlesztés tevékenység vizsgálatára irányultak. A vizsgálati eljárások folyományaként, az abban foglalt megállapítások alapján a Bizottság 2015. augusztus 13-i döntésével a kifizetések felfüggesztéséről szóló határozatot adott ki.

Dr. Köpeczi-Bócz Tamás az EMMI EU fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára elmondta; Tekintettel arra, hogy egyik vizsgálat sem tett rendszerszintű hibára utaló megállapítást, a feltárt problémák, egyedi szabálytalanságok kezelése érdekében az EMMI a rendszer működését javító intézkedések bevezetéséről döntött. Így az állami támogatásokra vonatkozó ellenőrzési lista kibővítéséről, a piaci árak ellenőrzésének erősítéséről, valamint a közbeszerzési eljárások, kis értékű beszerzések esetén az ajánlattevők összeférhetetlenségének szorosabb vizsgálatáról. A szabályosság, a szakszerűség és a szigor jegyében így közel fél milliárd eurót „mentett meg” a minisztérium – fogalmazott az államtitkár.

Az EMMI – mint 2014-től e program irányító hatósága –, a források lekötésére rendelkezésre álló határidőn belül, 2015. december 31-ig a TÁMOP esetében a leköthető pénzügyi keret 104%-ának megfelelő támogatást helyezett ki a kedvezményezettekhez. Tavaly év végén a program záró konferenciáján Balog Zoltán miniszter és Köpeczi-Bócz Tamás államtitkár is arról beszéltek, nemzetközi összehasonlításban is kimagasló eredmény a humánfejlesztések forrásfelhasználásának hatékonysága. „A 2007-2013-as programozási időszakban a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül több mint 18.000 támogatási szerződés jött létre, így több mint 4.1 millió embert értünk el, a mostani értékmentéssel pedig eredményesen szűrtük ki azokat, akik vissza akartak élni a támogatással. ” – tette hozzá Köpeczi-Bócz Tamás.

A pénzügyi korrekció végrehajtását és ezzel összefüggésben a felfüggesztés teljes megszüntetését követően átutalásra kerülő uniós finanszírozás összege várhatóan 489,6 millió euró, azaz 151,8 milliárd forint lesz. Ezzel szemben a meghozott intézkedések hatékonysága okán a Bizottság pénzügyi korrekciója még a vártnál is kisebb, mindössze a folyósítandó összeg 1,3%-a.

(EMMI; Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárság)