Az idén első körben 23 intézmény 6,3 milliárd forintnyi támogatást kap a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapból - jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár pénteken Budapesten.

Az államtitkár sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az alapot 2013 februárjában hozta létre a kormány, hogy támogassa a felsőoktatási intézmények belső átszervezését, a fennálló adósságok csökkentését.

A konszolidációnak köszönhetően az elmúlt két évben lényegesen javult az intézmények pénzügyi helyzete, így idén már fejlesztési projektekre is tudják fordítani ezt az összeget - közölte.

2015-ben valamennyi intézmény adott be támogatási kérelmet, közülük a kabinet végül 23 egyetemnek, főiskolának ítélt oda valamilyen mértékű pénzösszeget.

Ismertetése szerint feltétel volt, hogy intézmények mutassák be a projektnek a jövőbeni működésre gyakorolt hatását, illetve csatoljanak üzleti tervet is.

Palkovics László az idei támogatások közül kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 500 millió forintot fordíthat oktató-reaktor fejlesztésére, a Szegedi Tudományegyetem 468 millió forintból az elektronikus rendszerét fejlesztheti. A Kaposvári Egyetem pedig kutatási műhelyt és gyakorlóhelyet hozhat létre 146 millió forintos keretből.

A fentiek mellett a Debreceni Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem 400-400 millió, az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az ELTE 500-500 millió, a Szent István Egyetem pedig 428 millió forintos támogatást kaphat az alapból - olvasható a sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyagban.

Az alap 9,3 milliárd forintos keretében fennmaradó összeget az év második felében osztják majd ki - mondta Palkovics László az MTI kérdésére, hozzátéve: a forrás elnyeréséhez ismét pályázati igényt kell majd benyújtani.

(MTI, EMMI)