A tavaly decemberben elfogadott felsőoktatási stratégia annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára az Óbudai Egyetem napján.

Az államtitkár azután beszélt erről, hogy átvette az intézmény vezetőségétől az egyetem fejlesztési elképzeléseit tartalmazó dokumentumot, amely egy olyan intézményi modell leírása, amelynek alapján az egyetem a műszaki fejlesztés, az innováció, valamint egy új típusú oktatás központja és katalizátora, egyben a helyi közösségi élet színtere lenne.

Palkovics László szerint fontos, hogy a hallgatók olyan diplomát kapjanak, amely megfelel a munkaerőpiac elvárásainak. Ezt célozza a felsőoktatási stratégia is, amely egy keret, amit tartalommal kell megtölteni - fűzte hozzá.

Közölte, a hallgatókkal szemben támasztott követelmények nőttek az utóbbi években, emelkedett például a bejutáshoz szükséges minimumponthatár és szigorodtak az ösztöndíj elnyeréséhez szükséges feltételek. A ponthatárral kapcsolatban megjegyezte, úgy tűnik, a diákok fel tudtak készülni a változásra, így valószínűleg nem okoz majd gondot az sem, ha kötelező lesz a nyelvvizsga a bejutáshoz.

Hangsúlyozta, nemcsak a követelmények növekedtek, hanem a lehetőségek is. Megemlítette a felsőoktatási bérrendezés elindulását, a doktori képzés átalakítását és a duális képzés bevezetését.

A további tervek közül beszélt a Magyarországon tanuló külföldi hallgatók és az Erasmus-programban részt vevő magyar tanulók számának növeléséről, valamint a jövőre elinduló Új Nemzedék Kiválósági Programról, amely kutatási ösztöndíjakat biztosít majd a gimnázium utolsó évétől a doktori fokozat megszerzéséig.

Az egy évvel ezelőtt bevezetett kancellári rendszerről azt mondta, a kancellárok megjelenése a magyar felsőoktatást stabillá és finanszírozhatóvá tette.

A rendezvényen az egyetem stratégiai szerződést írt alá az orvosi eszközök gyártásával foglalkozó BBraun céggel. Az együttműködés célja, hogy erősítse a gyakorlatorientált oktatást. Kiemelt helyen szerepel az együttműködésben a mérnökinformatikus mesterképzés támogatása, fejlesztése az ipari tapasztalatok, elvárások alapján, főként az egészségügyi mérnökinformatika területén.

Megállapodást írt alá az intézmény a Gróf Széchenyi Család Alapítvánnyal is. Ez alapján a két fél közösen kíván hozzájárulni ahhoz, hogy gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka tovább éljen. Szeretnék népszerűsíteni a hallgatók körében az alapítvány által létrehozott Széchenyi Szabad Akadémia előadásait, illetve szabadon választható tárgyként terveznek egy kurzust, amely gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát, a magyar iparfejlődés érdekében kifejtett munkásságát tárgyalná.

(MTI)