A felsőoktatási stratégia végrehajtásának fontos eleme a bérrendezés - mondta a felsőoktatási államtitkár pénteken Szegeden.

Palkovics László a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) dolgozóival folytatott háromórás konzultációt követő sajtótájékoztatón elmondta, a magyar felsőoktatásban dolgozók bruttó átlagjövedelme jelenleg 345 ezer forint, ez a bérrendezésnek köszönhetően több lépésben 27 százalékkal fog emelkedni.

A kormány a jövedelmek rendezése mellett lényeges kérdésnek tartja az oktatási-kutatási feltételek javítását is. Ezért az idei évtől jelentős összeget fordítanak a hallgatók kutatási munkájának támogatására, jövőre pedig növekednek az oktatók kutatói tevékenységére fordítható források is - tudatta az államtitkár.

Palkovics László kifejtette, a felsőoktatásba érkező központi költségvetési támogatás a 2013-as 187 milliárd forintról 2017-re 250 milliárd forintra emelkedik. A kormányzat célja ugyanakkor, hogy a felsőoktatás finanszírozása reálisabb legyen, jobban figyelembe vegye az intézményi teljesítményt és a minőséget.

Szabó Gábor, az SZTE rektora hangsúlyozta, kiszámítható viszonyokat kell a magyar felsőoktatásban teremteni. Az akadémikus szerint "ha nem tudunk jövőképet felmutatni, az sokkal rosszabb hatással lesz a fiatalok itthon maradása szempontjából, mint hogy 10 vagy 20 ezer forinttal magasabb jövedelmet kapnak". A professzor példaként említette, hogy több olyan nemzetközileg is jegyzett kutatócsoport működik Szegeden, amely külföldi szakemberek számára is vonzó.

A rektor úgy fogalmazott, lehet a felsőoktatási intézmények vezetői között nem népszerű a véleményével, de "a minőséget komolyan kell venni", nem kerülhetnek előnyös helyzetbe a vitatható színvonalú képzést olcsón produkáló intézmények.

Szajbély Mihály, az SZTE bölcsészkarának dékánja elmondta, az elindult bérrendezésre évtizede várt a felsőoktatás. Hozzátette: feszültségeket fog okozni, hogy a különböző beosztásban dolgozók közötti jövedelmi olló zárulni fog. Az egyetemi tanár bízik abban, hogy  ezeket az igazságtalanságokat a következő években sikerül korrigálni.

(MTI)