Eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy duális képzést indítana a 2015/2016-os tanévben és a nyolcszázat közelíti azon hallgatók száma, akiket ebben a képzési formában fogadni tudnak - mondta a felsőoktatásért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Palkovics László hozzátette: a képzésbe bekapcsolódó vállalatok, cégek száma több mint kétszáz, és mind a meghirdetett szakok tekintetében, mind a hallgatói helyek számában a műszaki terület a legnépszerűbb. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a jövő évi tanév lesz az első, amikor jelentkezni lehet a felsőoktatásban duális képzésre. Elmondta, hogy aki ilyen képzési formára jelentkezik, annak a képzési ideje 48 hét tanévenként, ez majdnem kétszerese a "hagyományos" képzési időnek. Ebből az időszakból 26 hetet a felsőoktatási intézménynél, 22 hetet pedig az adott vállalatnál tölt el a tanuló.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Palkovics László ismertetése szerint ebben a képzési formában a vállalatok és a felsőoktatási intézmények együttműködési megállapodást kötnek a képzésről, továbbá a cég és a hallgató külön munkaszerződést is köt. Ez a dokumentum rögzíti a feltételeket, a díjazás mértékét, ami minimálisan havonta a minimálbér 60 százaléka.

Palkovics László jelezte, hogy a hallgató munkabére ettől felfelé eltérhet, ezt azonban szintén rögzíteni kell a munkaszerződésben. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy duális képzés esetében a munkabér az elméleti képzés idejére is jár a hallgatónak, tehát ez nem egy ösztöndíj és nem is egy gyakornoki képzés. Az alapszak akkreditációja és vizsgarendje nem tér el a hagyományos képzésekétől, a hallgató az elméleti képzésen ugyanazt tanulja, mint a hagyományos szakon tanuló társai. A gyakorlati vizsgát pedig a vállalat szervezi.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta, hogy a duális képzés keretében kötött hallgatói munkaszerződés nem kötelezi a hallgatót és a céget sem arra, hogy a diáknak a tanulmányok lezárása után ott kell dolgoznia vagy a vállalatnak kell őt alkalmaznia. Az eseményen kiosztott írásos tájékoztató szerint a duális képzési formájú szakokra történő jelentkezés a 2015-ös felvételi eljárásban két párhuzamos szakaszból áll: az állami, általános felvételi eljárásból és egy vállalati felvételi szakaszból. A felvételi tájékoztatóban feltüntetik a meghirdetett szakok mellett lábjegyzetben azt, hogy az adott szaknak indul-e duális formája, valamint a vállalati partnereket is felsorolják. A felsőoktatási felvételi jelentkezést a továbbiakban a már megszokott módon kell benyújtani. Palkovics László úgy vélte: már az is nagy siker, hogy a duális képzés indulásának első évében ennyien jelentkeztek erre a képzési formára.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: bízik abban, hogy a duális képzés sikeres lesz és bővülni fog mind a képzés, mind a képzéshez kapcsolódó vállalati kör. Úgy fogalmazott, hogy a duális képzés elindításával egy rendkívüli folyamat vette kezdetét, az oktatáspolitika megértette e képzési forma jelentőségét. Mint mondta, ezzel sokkal "gazdaságközelibbé" válik a felsőoktatási képzés is.

(MTI)