II. János-Ádám, Liechtenstein hercege a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében szerzett érdemei elismeréseként a Pro Cultura Hungarica kitüntetést vette át Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkártól kedden az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen.

A kitüntetés átadása előtt bemutatták II. János-Ádám Az állam a harmadik évezredben című könyvét. Palkovics László ezzel kapcsolatban kiemelte: 2010-ben a magyar kormány egyik legfontosabb feladataként fogalmazta meg állam újjáalakítását, amely az állam szolgáltató jellegének erősítését, az egyszerűbb, átláthatóbb és biztonságosabb működést jelenti.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Mint mondta, az államnak szolgáltató szerepet kell betöltenie a társadalom mindennapjaiban, és a felsőoktatás átalakításakor is ez az elv határozza meg a következő évek intézkedéseit. A cél az, hogy versenyképes tudást adjanak át a hallgatóknak a társadalom és a gazdaság igényeit kiszolgálva, és új üzleti modelleket is bevezetve.

A herceg előadásában arról beszélt: a 20. században az állam csődöt vallott, ezt bizonyítja a két világháború, illetve a véres diktatúrák létrejötte. A 20. század sok szempontból előrelépést hozott, de rengeteg politikai változásával vélhetően az emberiség legvéresebb százada volt.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Véleménye szerint ezért fontos feltenni a kérdést, hogy az államnak milyennek kellene lennie a harmadik évezredben. Az a kihívás, hogy olyan állami modellt kell kifejleszteni, amely megelőzi az államok közötti háborúkat és a polgárháborúkat, valamennyi állampolgárát szolgálja, a lehető legnagyobb demokráciát és jogállamiságot biztosítja és helytáll a globális versenyben - magyarázta. Hozzátette: ehhez arra van szükség, hogy az államot olyan szervezetnek tekintsük, amely az embereket szolgálja, és nem fordítva.

II. János-Ádám szerint a jól működő államban a rendőrség, az államügyészség, a bíróság és a jogalkotó szoros együttműködése elengedhetetlen, közülük a jogalkotó viseli a legnagyobb felelősséget a demokratikus jogállam működése szempontjából.

Az állam alapvető feladata a külpolitika alakítása, a jogállamiság megőrzése, az oktatás, továbbá az állami pénzügyek irányítása, a többi feladatot nem feltétlenül az állam látja el a leghatékonyabban - vélekedett.

Az esemény végén a Pro Cultura Hungarica kitüntetés mellett II. János-Ádám Andrássy-érmet vehetett át Masát Andrástól, az egyetem rektorától, valamint Gloria Victis-díjat Mátyás Sándortól, a Gloria Victis Alapítvány kuratóriumának elnökétől.

II. János-Ádámot hétfő este az Országházban fogadta Orbán Viktor miniszterelnök.

(MTI)