A járműipari tudományok kiváló képviselőjéről, Michelberger Pálról nevezték el szerdán a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar jármű-technológia tanszékének 2012-ben átadott épületét.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár az ünnepség után az MTI-nek elmondta: a Kecskeméti Főiskola legújabb tanszékének épületét olyan emberről akarták elnevezni, aki Magyarországon a magyar járműipari képzés és kutatás kiemelkedő alakja volt. Ennek első számú képviselője Michelberger Pál volt - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy a professzor Magyarországon csinált karriert, a járműipar nemzetközileg elismert szakembere, oktatója volt.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Mercedes-Benz kecskeméti beruházása új helyzetet hozott a helyi főiskolán, megteremtették a járműipari képzés feltételeit a magyar állam kiemelt támogatásával. Palkovics László szólt arról, hogy a kecskeméti járműipari tanszék megalapítása a Mercedes-Benz kecskeméti beruházása után szükségszerűvé vált, mert a gyárnak és beszállítóinak a szakember-utánpótlást hosszú távon biztosítani kell. Bokor József professzor a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében a névadóünnepségen elmondta: szeretné, ha az a minta, amit Michelberger Páltól kaptak, megmaradna Kecskeméten, Budapesten és mindazokban az iskolákban, ahol az autóipari képzésnek és a műszaki felsőoktatásnak az értékei fontosak.

Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora felidézte a két évvel korábbi épületavatást, amikor köszöntötték az első 67 járműmérnök hallgatót, közöttük azt a 25-öt, akik a duális képzésben úttörőként vettek részt. Ez az a módszertan és eljárás, amely országosan ismertté tette az intézményt - mondta, hozzátéve, hogy megindult a járműipari kutatás is a főiskolán, és lassan kialakult a tanszék profilja.

Az ünnepségen felavatták Lakatos Pál Munkácsy-díjas szobrászművész Michelberger Pálról készített mellszobrát is.

Michelberger Pál (1930. február 4.-2014. április 11.) Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt, a járműtervezés és a szerkezetanalízis neves kutatója. 1985 és 1990 között a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karának dékánja, majd 1994-ig az egyetem rektora, 1993 és 1999 között az MTA alelnöke.

(MTI)