Az egyházi oktatási intézmények felújítására 14,3 milliárd forintos forrás nyílt meg, ebből 23 intézmény újulhat meg, 13 ezer diák tanulhat jobb körülmények között - mondta Balog Zoltán Esztergomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján.

Az emberi erőforrások minisztere hozzátette: az emberierőforrás-fejlesztési operatív program második körében 90,5 milliárd forintos fejlesztés indul állami fenntartású iskolák felújítására. A miniszter ismertette, hogy Magyarországon a köznevelés 13 százaléka van egyházi kézben, 2016-ban már 204 ezer diák végezte a tanulmányait egyházi iskolákban.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Valkó Miklós, az iskola igazgatója elmondta, hogy az intézmény 306 millió forint támogatást nyert el. Az összegből egyebek mellett kialakítanak - az alagsor összenyitásával - egy nagy, az összes diákot befogadó, melegítőkonyhás menzát. Tornaszobát is létrehoznak, a tetőtér beépítésével bővítik a tantermek számát, a nyílászárók és a kazánok cseréjével pedig energiatakarékossá teszik az épületet.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola fenntartója a Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rendje. A rend - amelynek fő tevékenységi területe a betegápolás, a szegénygondozás és a tanítás - az 1920-as években vásárolta meg az iskola telkét, az intézményt pedig 1930-ban adták át.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Az 1948-as államosításkor a nővéreknek el kellett hagyniuk az iskolát és a zárdát. A rendszerváltás után a rend újraszerveződött, és visszatért Esztergomba. Jelenleg 1150 gyerek nevelkedik, tanul az intézményben az óvodától az érettségiig, csaknem száz pedagógus segítségével.

(MTI)