A Pesti Vigadó a művészetek templomává vált - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azon a konferencián, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendezett az épület megnyitásának másfél százados jubileuma alkalmából.

„A Pesti Vigadó izgalmas történetének egyik csúcsára érkeztünk, amelyről meg kell emlékezünk" - hangsúlyozta köszöntőjében Balog Zoltán. Mint mondta, az MMA-nak otthont adó, felújított Pesti Vigadóban az újra megnyitása óta eltelt egy esztendőben pezsgő élet, szakmai munka folyik, az épület ugyanakkor a művészetek templomává vált. Balog Zoltán hozzáfűzte: a modern világítástechnikának köszönhetően olyan részleteket, olyan finomságokat is látni lehet az épületben, amelyre korábban nem volt lehetőség.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A miniszter kiemelte: az épület felújításakor eldöntötték, hogy a Pesti Vigadót olyan fényében állítják helyre és teszik az MMA reprezentatív székhelyévé, "ami méltó az akadémiához, hozzánk és elődeinkhez, akik építették".

Tarlós István főpolgármester az épület történetét ismertetve kiemelte: „a szinte páratlan zenei és kulturális életnek otthont adó Vigadó sem kerülhette el a 20. század nagy viharait, s végül a régi pompáját már csak nyomokban őrző intézmény 2004-ben bezárt".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Hozzáfűzte: az ezt követő 10 éves kihagyás után tavaly márciusban nyitotta meg újra kapuit az épület, amely egyebek mellett a Makovecz Imre által megálmodott MMA-nak ad otthont, de a főváros, valamint az egész magyar kulturális és társasági élet egyik kiemelkedően méltó helyszíne.

A főpolgármester kitért arra is, hogy a 2010 óta szisztematikusan zajló és a vigadó épületét is érintő kiemelt kormányzati műemlék-felújítások szorosan kapcsolódnak a fővárosban megkezdett, középületeket és köztereket is érintő rekonstrukciókhoz. A vigadó 150 éves jubileumán így „a kormány, az MMA és a Fővárosi Önkormányzat sikeres együttműködését is ünnepelhetjük" - hangsúlyozta.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

„Ha létezik a magyar építészetben tükör a magyar történelemről, akkor ennek az épületnek a története elképesztő tükör" - fogalmazott Fekete György, az MMA elnöke, hozzátéve: elég, ha elmondjuk az építés, a leégés, a bombázás és a modernizálás történetét.

Véleménye szerint a konferencián elhangzó előadások olyan korképet adnak, olyan tényeket és elemzéseket tartalmaznak, amelyek a magyar a műemlékvédelem és a működtető intézmények szempontjából sem jelentéktelenek.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vigadó Európában az egyetlen olyan kulturális helyszín, ahol hat művészeti ág egy időben, egyszerre tud megjelenni. Az épület a kiállítások mellett például konferenciáknak, politikai találkozóknak, színházi előadásoknak és filmvetítéseknek is otthont tud adni.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

„A vigadó a magyar művészetek háza, ahol minden műfajnak helye van és mindenkit szívesen látnak, aki a nagy egésztől a rész felé tekintve saját produkciójával a nagy egészhez járul hozzá" - fogalmazott Fekete György.

A konferencia előadói többek között a történelmi épület építészeti, irodalmi és zenei életét mutatják be, valamint kitérnek a kulturális terek értékeinek megóvására, fejlesztésére és új közösségi létesítmények megteremtésének lehetőségeire is.

(MTI/kormany.hu)