A kötelező óvodáztatás jövő évi bevezetését és a kisgyermekkori nevelést 1,3 milliárd forinttal, az egészségügyi dolgozók képzését és pályán maradását 2,5 milliárddal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2014-2020-as uniós fejlesztési forrásokból.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdai budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: a jövő szeptembertől életbe lépő, hároméves kortól kötelező óvodáztatás keretében többek között azt szeretnék elérni, hogy az óvodában valóban felkészítsék a gyermekeket az iskolára, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Ehhez kapcsolódik az óvónők, óvodapedagógusok képzése is az első pályázati program részeként - mutatott rá.

A miniszter kérdésre azt mondta: az a mintegy négyezer férőhely, amit létrehoztak az óvodáztatást segítendő, elegendő lesz, az intézmények el fognak tudni indulni szeptembertől. Ebbe belekalkulálták a felmentéseket is, amikor úgy látják, hogy az intézkedés alól mentesíthetők a gyermekek. Idén költségvetési forrásból 800 milliót fordítottak óvodaépítésre, és uniós forrásból 10 milliárdot. Kitért arra is, hogy a 2014-20-as időszakban 939 milliárd forint érkezik a tárcához kapcsolódó területekre.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula

A másik pályázattal a pályaelhagyást szeretnék csökkenteni az egészségügyben, illetve vonzóvá szeretnék tenni a pályát a fiatalok számára és azoknak is, akik már ott dolgoznak, de képzettségük nem megfelelő. Szintén szempont a hátrányos helyzetű térségekben a munkaerő megtartása. A pályázatokat állami intézmények számára írják ki és a kormány fog döntést hozni - jelezte a miniszter. A program új elnevezése Emberi Erőforrás Fejlesztés Operatív Program (EFOP) a következő időszakban - tette hozzá Balog Zoltán. Kiemelte: a tárca feladata, hogy olyan programokat dolgozzanak ki és hajtsanak végre, amelyek az emberi erőforrás minőségét javítják, erősítik. Ez kapcsolódik a gazdaság fejlesztéséhez is - rögzítette.

Köpeczi-Bócz Tamás helyettes államtitkár kifejtette: az első pályázati programban a tervek szerint 800-1000 óvoda vehet részt. Azok az óvodák kapcsolódhatnak be elsősorban, ahol legalább 15 százalék a hátrányos helyzetűek aránya. Hozzátette: az óvodák mellett célterületként jelölte meg azokat, akik a tanügyigazgatásban önkormányzatoknál, fenntartóknál dolgoznak. Számukra a kötelező óvodáztatás új feladatokat jelent majd - állapította meg. A szakemberek közül - a felkészítés után - a legjobbak kerülnek be egy újabb, januári körbe.

A másik program egy régi igényt elégít ki - folytatta - hozzátéve: azok a jelenlegi is az ellátásban dolgozó ápolók vehetnek részt benne a kórházak javaslata alapján, akiknek OKJ-képesítésük nincs még. A számukra nyújtott képzés lehetővé teszi, hogy felzárkózzanak a szakápolói réteghez - tette hozzá. A 2,5 milliárdos keretből több mint 2 milliárd a kórházakhoz kerül, hiszen helyettesítési díjat fizetnek arra az időszakra, amíg az ápolók a képzésben részt vesznek. Emellett ösztöndíjakra is lehetőség nyílik majd - jelezte, hangsúlyozva: ha az igény magasabb lesz, lehetőség van a keretösszeg bővítésére. A keretösszeg körülbelül ezer fő képzésére lesz elegendő, ebből 875-en szerezhetnek OKJ-s képzést. A program 2015 első negyedévében indul és 2016 végére zárulhat le.

(MTI)