A bencések ott voltak Európa és Magyarország születésénél és a háborúk, diktatúrák utáni újrakezdésekkor - mondta az emberi erőforrások minisztere Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát köszöntésekor pénteken Budapesten.
Balog Zoltán a pannonhalmi főapát 70. születésnapjára készült tanulmánykötet bemutatóján arról beszélt: a második világháború idején Pannonhalma falai között találtak menedéket azok, akiket "törvényekkel kitagadtak a nemzet közösségéből", és menedék volt a bencés rend a létező szocializmus idején is.
A rend ott volt minden újrakezdéskor, nemcsak a tatárjárás, az oszmán birodalom pusztításai, hanem a kommunizmus után is. Ott voltak, imádkoztak és dolgoztak - mondta a miniszter, utalva a bencések jelmondatára.
Balog Zoltán kitért arra, hogy az "imádkozzál és dolgozzál!" felszólításban benne van a "keresztény élet dinamikája". És nemcsak maga a két szó, hanem kettejük egyensúlya is fontos. Aki ugyanis csak dolgozik, az technokrata szakbarbár lesz vagy munkaalkoholista, aki pedig csak imádkozik, az képmutatóvá, farizeussá válik. Akiben azonban egyensúlyban van az ima és a munka, az belső szabadsággal cselekszik, és kiteljesedett életet él. Az "imádkozzál és dolgozzál!" mondat ezért mai nyelvre úgy is fordítható, hogy az "életünknek van magasabb rendű célja, értelme és eredete".
Ezt mutatják meg a bencések imádkozva és tanítva - hangsúlyozta Balog Zoltán, majd azt kívánta a főapátnak, illetve a rendnek, hogy mindig legyenek tanítványaik.
Ha ugyanis lesznek, akkor lesz jövőjük nemcsak Magyarországon, de "az ország határától északra is" - mondta, utalva a Magyar Bencés Kongregáció és a Nagyszombati Érsekség közötti tulajdonjogi vitára.
Beer Miklós váci megyés püspök Várszegi Asztrikot köszöntve a főapát küldetését abban határozta meg, hogy kapcsolatot teremt a múlt és a jelen között.
A rendszerváltás óta "elszaladt 25 év "és még mindig úgy érzem, hogy csak a kezdeténél vagyunk hogy felépítsünk egy Isten szíve szerinti egyházat, társadalmat. De ahhoz, hogy ez valaha sikerülhessen, szükség van olyan példaadókra, mint Várszegi Asztrik és az ő bátorításukra.
Beer Miklós szólt arról is, hogy a főapát "adománya az a mindig készséges lelkület", amivel mindig a megoldást keresi, valamint örök derűje, amely át tud segíteni a konfliktusokon, és közelebb viszi egymáshoz az embereket.
(MTI)