Sok tehetségünk van, nagyszerű fiatalok, akik ha segítenek nekik, előrejutnak. Ha az történik, ami a Kis Virtuózok mozgalomban, akkor elmondhatjuk, ilyen gazdagok vagyunk - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki szombaton a Virtuózok gálakoncerten adta át a Legjobb zenetanár díjakat a Papp László Budapest Sportarénában.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a kis virtuózok a Kárpát-medence különbözőbb részeiről jöttek elő és kerültek az ország szeme elé a televízióban és lettek sikeresek.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A miniszter kitért arra, hogy fontos elismerni a tanárokat, akik a tehetségeket gondozzák. "Ők azok, akik továbbviszik, ami egyébként adomány, de hogy a tehetségből érdem legyen és ki tudjon bontakozni, ahhoz jó tanárok kellenek" - fogalmazott.

Mint hangsúlyozta, a zene nagyon sok mindent ki tud pótolni az életünkben és különösen örül annak, hogy a Kis Virtuózok Alapítvány ezer gyermekotthonban élő fiatalt hozott a szombat esti gálakoncertre. "Élvezzék azt, amit mi is élvezünk, vagyis a zene szebbé teszi az életünket" - tette hozzá Balog Zoltán.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Az emberi erőforrások minisztere, aki a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöke is egyben, három zenepedagógust ismert el a gálakoncerten a Legjobb zenetanár díjjal. Ezt idén először adták át hagyományteremtő szándékkal, az alapítvány kuratóriumának döntése alapján.

Kitüntetést vehetett át Megyimóreczné Schmidt Ildikó, a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola zongoratanára, a Virtuózokból ismert Boros Misi és Boateng Kármen Stephany tanára; Natalia Gorbunova, a Szegedi Szimfonikus Zenekar hárfaművésze, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Tóth Bettina és Szauer Bianka tanára; valamint Lakatos György hegedűművész, hegedűtanár, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Snétberger Zenei Tehetség Központ, egyben Váradi Gyula tanára.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor felfedezettjei operadarabokat is felvonultató nagyszabású gálakoncerten adtak műsort, a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A fellépők között voltak a második évad versenyzői, köztük a győztesek, a fuvolás Holozsai Eszter, a nagybőgős Kökény Tamás és a hegedűs Váradi Gyula, illetve az első, 2014-es széria győztesei közül a zongorista Gyöngyösi Ivett és Boros Misi, valamint a különdíjas Demeniv Mihály harmonikás.

Az est operablokkjában volt látható és hallható Molnár Levente, Kele Brigitta és Németi Menyhért Gergely.

A programban operaművek mellett film- és klasszikus zene, valamint a komolyzenét újfajta módon bemutató, eddig nem használt show elemek egyaránt szerepeltek.

(MTI)