A Liszt-koncert a magyar kormány ajándéka Bayreuthnak Liszt Ferenc emlékének, zenei örökségének 130 éves ápolásáért - nyilatkozta az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek.

Balog Zoltán a németországi városban tartózkodik, ahol a zongoraművész, zeneszerző, az egyik legismertebb magyar komponista halálának 130. évfordulója alkalmából szerveztek megemlékezést, koncertet.

Délután megkoszorúzták Liszt Ferenc síremlékét, majd misét tartottak, amelyen Balog Zoltán olvasta fel a szentleckét. Este ünnepi koncertet ad egy magyar zongoraművész házaspár, Ránki Dezső és Klukon Edit a Schlosskirchében.

Az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek hangsúlyozta, a komponista sok mindent összeköt, amelyet néhányan ellentétesnek éreznek, például egyszerre volt fontos számára magyarsága és európaisága. Felidézte azt is,  hogy a komponista rengeteg jótékonysági hangversenyt adott.

A zeneszerző hidat teremtett a keresztény és nem keresztény kultúrák között, a zene  "mint az európaiak közös nyelve" a kontinensen kívül is hódításra képes, Liszt Ferenc muzsikája még a tengerentúlon vagy Ázsiában is vonzó - mondta.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Ránki Dezső és Klukon Edit koncertje - amely az Emmi támogatásával valósul meg - elsősorban köszönetnyilvánítás Bayreuth városának, amiért Liszt Ferenc halála óta minden év július 31-én szentmisével emlékezik meg a komponistáról a Schlosskirchében egyik lánya, Cosima Wagner és az általa létrehozott alapítvány kezdeményezésére.

A hangverseny ugyanakkor az együttérzés kifejezése is a július 22-i müncheni lövöldözés áldozatai és hozzátartozóik felé - folytatta. Felidézte, hogy a támadásnak egy magyar állampolgárságú, 15 éves fiú is áldozatul esett, valamint hogy a vérengzésben meggyilkolt emberek emlékére vasárnap Münchenben gyászünnepséget tartottak, amelyen többek között Joachim Gauck német államfő, Angela Merkel kancellár és kormányának több tagja, valamint Horst Seehofer bajor miniszterelnök is részt vett.

Balog Zoltán közölte, hogy a koncerten a Via crucist is eljátsszák Liszt Ferenctől. A Jézus szenvedéstörténetét bemutató mű lehetőséget ad a halálról való elmélkedésre, ami különösen aktuális a müncheni lövöldözés után - mondta.

Az emberi erőforrások minisztere azt is megjegyezte, hogy az ötvenes évek óta hagyományosan találkozót szerveznek tehetséges fiatal zenészeknek Bayreuthban, és idén a magyar tárca támogatja a rendezvényt, amely szintén jelenleg zajlik a bajorországi városban. Az összejövetelre Snétberger Ferenc tanítványai, rászorulók utazhattak ki - fűzte hozzá.

Liszt Ferenc éppen 130 éve, 1886. július 31-én halt meg Bayreuthban, ott helyezték örök nyugalomra. Több mint hatszáz művet írt, első korszakában főként virtuóz darabokat.

(MTI)