Európában nincs még egy olyan komplex, széleskörű családtámogatási forma, mint a magyar - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden egy budapesti konferencián.

A Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (Ficsak) és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NőiSzem) rendezvényén a miniszter kiemelte, a magyar költségvetés 4 százalékát költik családtámogatásra, míg az európai átlag csak 2,5 százalék.

A kormány intézkedései közül kiemelte a részmunkaidő és a gyed extra különböző formáinak bevezetését, valamint az újfajta bölcsődei formák lehetőségének megteremtését. Ezeknek köszönhetően 2010 óta kétszázezerrel nőtt a dolgozó nők száma Magyarországon. Ez jelentős előrelépés, de még mindig van hova fejlődni - fogalmazott Balog Zoltán.

Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Közös jövőnk női és férfi szemmel című konferencián hangsúlyozta, nem szabad ítélkezni senki felett amiatt, hogy hány gyereket vállal és meddig marad otthon velük. A kormány ezért azon dolgozik, hogy olyan jogszabályi feltételeket teremtsen, amelyek megadják a választás szabadságát a nőknek - közölte.

A részmunkaidős foglalkoztatásról szólva kiemelte: kevesen tudják még, de a munka törvénykönyvében már szerepel, hogy egy kisgyerekes édesanyának már nemcsak lehetősége van részmunkaidőben dolgozni, hanem a munkáltatónak kötelező a részmunkaidős foglalkoztatását biztosítani.

Dunai Mónika (Fidesz), az Országgyűlés női méltóságért albizottságának elnöke elmondta, a testület az őszi ülésszakban kezdte el a munkát, céljuk, hogy megvitassák a kormány által már elért eredményeket, és feltárják azokat az utakat, amelyeken továbbhaladva még jobbá lehet tenni a nők helyzetét. A bizottságban szó volt eddig a többi között az idős, egyedülálló, a gyereküket egyedül nevelő nők helyzetéről, a nők biztonságáról és a bérkülönbségekről.

Utóbbival kapcsolatban kiemelte, Magyarországon az állami intézményekben nem lehet különbség a bérbesorolásban nő és férfi között, ha azonos végzettséggel végzik ugyanazt a munkát. A gazdasági szférában van különbség, de ez Magyarországon sokkal kisebb, mint Európa több más országában - tette hozzá.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Budapest VIII. kerületének polgármestere arról beszélt, hogy a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák lebontása mellett véleménye szerint mindenképpen állást kell foglalni a női kvóta kérdésében. Úgy fogalmazott, a kvóta magában rejti a diszkriminációt, mert azt feltételezi, hogy egy nő magától nem képes, nem tud és nincs lehetősége elérni bármit.

Király Nóra, a Ficsak és a NőiSzem egyesületek alapítója, Újbuda alpolgármestere a néhány hónappal ezelőtt létrehozott szervezetekről azt mondta, céljuk, hogy családalapításra bátorítsák a párokat, valamint segítsék a nőket a család és a munka egyensúlyának megteremtésében.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)