"Szeretnénk, hogy a magyar kultúra zászlóshajója legyen Magyarország növekedésének" - fogalmazott a Múzeumigazgatók országos konferenciája pénteki nyitónapján az Országgyűlés Felsőházi termében az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: egy nemzeti közösség csak akkor tud igazán emelkedni, ha kulturálisan is erősödik.
A miniszter szerint a hosszú távú fejlődéshez össze kell kapcsolni a hagyományos és az úgynevezett innovatív kulturális műhelyeket; a hagyományos intézményrendszert, szolgáltatásokat úgy kell pozícionálni, hogy ott legyenek azon kezdeményezések között, amelyek 21. századi stílusban mutatják be, mi a magyar kultúra.
Nagyon fontos a látogatószám növekedése, de mégis a közösségépítés a múzeumok legfontosabb feladata - mutatott rá, hozzátéve: a szakmai eredmények akkor válnak valóságos eredménnyé, ha a közösség erősítésében mutatkoznak meg, még ha ez elsőre nem is mindig látványos dolog.
Balog Zoltán szerint a kulturális ipar fontosságát mások, például a távol-keleti országok is felismerték: a koreai örökségvédelmi hivatal éves költségvetése 120 milliárd forintnak megfelelő összeg - számolt be közelmúltbeli tapasztalatairól, hangsúlyozva: kultúra nélkül a gazdaság sem tud erősödni.
Hozzátette azonban: ha kulturális produktumaink "nekünk, magunknak nem fognak tetszeni, akkor hiába kínálgatjuk a külföldieknek".
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár kifejtette, hogy a múzeumügy a kulturális ágazat kivételes és kitüntetett területe, amely jelentős előrehaladást ért el az utóbbi időkben.
Mint emlékeztetett: már a 2. Orbán-kormány is nagyon látványos és erőteljes választ adott arra a kérdésre, hogy a kulturális innovációba érdemes-e befektetni; ez a trend pedig a következő években is folytatódni fog. Eljött az ideje, hogy 21. századi környezetben valósuljanak meg a nagy gyűjteményi központok minőségi programjai - hangsúlyozta.
Az államtitkár a tervezett beruházások közül kiemelte a Liget Budapest projektet, de szólt arról is, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál állami támogatását is többszörösére emelte a kormányzat.
"Polgári kormányként a középosztályi lét szélesítésében gondolkodunk és ebben kiemelt szerepet kap a kultúra, a közgyűjteményi intézményhálózat" - fogalmazott Hoppál Péter.
Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója előadásában felhívta a figyelmet a konferencia szimbólumértékű helyszínére és arra is, hogy 2006 óta először vett részt a rendezvényen a kultúráért felelős miniszter.
"A jövőre hangolva..." címet viselő idei konferencia pénteki és szombati napjain előadást tart mások mellett Baán László, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa; Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója; Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója, valamint Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának főosztályvezetője.
(MTI)