A népművészet fontos része Szent István örökségének, a népművészet mesterei a magyar jövőnek alkotnak, amikor nemcsak a múlt egy darabját őrzik, hanem azt alakítják, megújítják - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából rendezett népművészeti díjátadón szombaton a budai Várban.

Kiemelte: a magyar állam létrehozott egy olyan alapot, egy folyamatos, évenkénti támogatást, amelyből évente 5 milliárd forinttal szeretnék támogatni a helyi alkotóközösségeket, népművészeti, népi kultúrát ápoló csoportokat. Hozzátette: a Csoóri Sándorról elnevezett alap idei 2,5 milliárd forint forrásához már hozzájuthatnak az érdeklődők.

A miniszter emlékeztetett: Csoóri Sándor élete és írásai is arról szólnak, hogy a 21. századi magyarságnak nemcsak valamilyen cifraságként, díszletként van szüksége a népi kultúrára és annak bölcsességére, nemcsak a tárgyiasult formájára van szükség, hanem a felismeréseire, életszemléletére.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

"Egyre több olyan közösség van Magyarországon, és egyre több olyan egyéni alkotó él a Kárpát-medencében szerte, akik számára a népi kultúra nem egyszerűen valamilyen szabadidős tevékenység, hanem az életük szerves része" - mutatott rá Balog Zoltán.

Úgy vélekedett, hogy minden újrakezdéshez belső tartalomra, erőre és tartásra van szükség, amelyhez pusztán a pénz nem elég, s amelyet a kultúránk ad. Ha hagyományainkra, az évszázadok során felhalmozott értékeinkre építünk, abból előbb-utóbb a gazdaság számaiban is megmutatkozik valami - közölte.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

"Önök művészi szinten úgy őriznek és teremtenek újat, hogy ezzel példát és utat is mutatnak" - méltatta a miniszer a díjazottakat, hozzáfűzve: ezzel együtt az alkotók fogyaszthatóvá is teszik a népi kultúrát. "Önökre tekintve elhisszük, hogy Magyarországon a népi kultúrának van jövője" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából Balog Zoltán a népművészet területén nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismerésként a Népművészet Mestere díjat adott át tíz népművésznek: Szolga-Géczi Julianna révi fazekasnak, Tankó Dezső furulyásnak, Takács Piroska énekesnek, Gilyén Miklós táncosnak, ifjabb Kalló Ferenc táncosnak, Kovács Zoltán csont- és szarufaragó népi iparművésznek, Les Gábor fazekasnak, Paranai Józsefné hímzőnek, Szakáll Miklósné énekesnek, Szilágyi Anna népdalénekesnek és táncosnak.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Kiemelkedő népművészeti alkotó- vagy előadóművészi teljesítménye érdekében a miniszter a Népművészet Ifjú Mestere díjban kilenc alkotót részesített. A kitüntetést Farkas Ágnes és Móricz Bence, Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő, valamint Farkas Fanni Rita és Kiss Balázs Péter néptáncosok, Farkas Gergely nemezkészítő, Józsa Tamás Péter néptáncos és Pusko Márton népzenész, prímás érdemelte ki.

(EMMI)