A magyar kultúra, ezen belül is a népzene a legalkalmasabb eszköz a nemzeti összetartozás erősítésére, hiszen az nem csak a magyarságot képes összehozni, de a szomszédos nemzetekkel is segít közösséget alkotni - mondta Balog Zoltán miniszter, a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) sorozat Vigadóban rendezett vasárnapi gálakoncertjén.

A miniszter kiemelte: a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje egy olyan fontos vállalkozás, amely közelebb hozza azt, ami összetartozik, így muzsikus, énekes és közönség egyaránt rácsodálkozhat, hogy "félszáz esztendő elszakítottsága sem volt képes maga alá gyűrni a külhoni magyar közösségeket, hiszen a nemzeti identitást képesek voltak megőrizni és megújítani".

Kép letöltéseA népzene a legalkalmasabb eszköz a nemzeti összetartozás erősítésére Fotó: Bartos Gyula/EMMI

A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célzó, 2001-ben indult sorozat idén öt határon túli helyszínen, Dunaszerdahelyen, Visken, Nagyváradon, Magyarkanizsán és Lendván lépett fel a budapesti gálakoncert előtt.

A közönség minden helyszínen Agócs Gergely, Agócs Julianna, Pál István "Szalonna" és bandája, valamint a Sebő együttes zenéjét hallgathatta meg, de minden alkalommal bekapcsolódott a programba egy-egy helyi népzenekar, kórus vagy táncegyüttes is.

Kép letöltéseA népzene a szomszédos nemzetekkel is segít közösséget alkotni Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Böszörményi Gergely koncertigazgató a gála elején elmondta: a cél megmutatni "fantasztikus népzenei kincsünket a magyarságnak és a sok száz éve velünk élő népeknek". Kiemelte: a koncerteken nemcsak a "nagybetűs" magyar zenei kultúra és népzene jelent meg, hanem a Kárpát-medence más nemzetiségeinek zenéje is, így a ruszin, a délszláv, a makedón csakúgy, mint az erdélyi vagy a kárpátaljai cigányzene. "Munkánkat Magyarország egy nemzetben élő egységének, ugyanakkor a Kárpát-medence sokszínűségének megőrzése érdekében végezzük" - fűzte hozzá.

A Vigadóban jelen volt az esemény fővédnöke, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, Áder János köztársasági elnök és Szabó István református püspök, a sorozat egyházi védnöke is.

(MTI)