A romák becsületet és tisztességet szereznek a munkával és a tanulással - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere Mátészalkán, a romák számára indított Nő az esély című program keretében képesítést szerzők bizonyítványosztásán.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, a romák ezzel nemcsak maguknak, hanem saját etnikai csoportjuknak is megbecsülést szereznek, ami nagyon fontos. Minél több tisztességesen dolgozó roma fiatalt látnak az emberek, annál kevésbé maradnak meg az elő- és utóítéletek, amelyek egyébként sajnos jelen vannak a világban, így Magyarországon is - mondta.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A program jelen szakaszában mintegy hatvan roma nő és férfi szerzett gyermek- és ifjúsági felügyelői képesítést és vehette át bizonyítványát a minisztertől. Az ünnepségen elhangzott, a képzést biztosító és a munkához jutást segítő, 2016 novemberében indult fejlesztéspolitikai projekt keretében jelenleg nyolcszáz ember foglalkoztatása valósul meg.

A gyermekvédelmi központban megtartott eseményen Balog Zoltán a végzettekhez szólva azt mondta, a hátrányos helyzetűek világában az egyetlen esély a munka és a tanulás, ez a cél pedig nem változott az elmúlt harminc évben sem. Olyan programok kellettek, amelyben valóságos munka és tanulás van, ennek hiányában csalódást szenvednek el az ezekbe bevont emberek - tette hozzá a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Megemlítette, ebben a programban példamutatóan sikerült összekapcsolni a foglalkoztatást és az oktatást, ezzel más kezdeményezéseknek példát teremthetnek. Összesen mintegy 1100 roma nő és néhány férfi részesül támogatott foglalkoztatásban két éven keresztül, ebből egy év a kötelező foglalkoztatás, az ezen felüli továbbfoglalkoztatás pedig 95 százalékos eredményességű - ismertette a miniszter, megjegyezve, ez is azt jelzi, hogy sikerült megtalálni a kapcsolatot az ellátórendszer és a felzárkóztatási programok között.

Elmondta, a résztvevők már az oktatási folyamat alatt betekintést nyerhettek a gyermekfelügyelői munkakörbe, a gyakorlatban alkalmazták a tanultakat, majd megszerezték a szükséges bizonyítványt. A munkáltatók pedig vállalták, hogy felveszik az ott végzetteket és legalább egy évig foglalkoztatják, ennek letelte után pedig továbbfoglalkoztathatják őket - közölte Balog Zoltán. Utalt arra, hogy a munkaerőhiány az állami rendszerekben is megjelent.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Gyermekekkel foglalkozó szakemberekre a jövőben is komoly szükség lesz, így a képzetteknek nagy esélyük lesz arra, hogy a szakmájukban dolgozzanak - mondta a miniszter.

(MTI)